„Egy konferenciára készítettem elő a beszédemet, a téma a „Meg tudom csinálni” volt, és úgy gondoltam, hogy felviszek egy narancsot is a színpadra, szemléltető példának. A beszédet egy az első sorban ülő 12 éves fiatalember közreműködésével indítottam.
 
– Ha kifacsarom ezt a narancsot, szerinted mi fog kijönni belőle?
Rám nézett, kissé meglepetten, majd azt mondta:
– Lé, természetesen.
– Szerinted almalé kijöhet belőle?
– Nem! – nevetett.
– Hát grapefruit lé?
– Nem. – válaszolta.
– Akkor mi jön ki?
– Narancslé, természetesen.
– Miért is?
– Mert narancsból van.
– Most tegyük fel, hogy te vagy ez a narancs. Ha valaki ki akar facsarni, nyomás alá helyez, olyan dolgokat mond, ami neked nem tetszik, sérteget. Belőled meg düh, gyűlölet, keserűség, félelem szabadul ki. Miért?
 
Ezután a közönséghez fordultam.
 
– A választ a fiatal barátunk adta meg, aki elmondta, hogy az jön ki valakiből, vagy valamiből, ami benne van.
Ez az egyik legfontosabb tudnivaló, ami az életet illeti.
Bárki lehet a facsaró, nem számít: akkor is a düh, a gyűlölet, a félelem árad ki belőlünk. És az, hogy mi van bennünk, azt mi döntjük el.
Mikor valaki sérteget, idegesít, és mégis nem a szeretet arra a válaszod, akkor te vagy a felelős, hogy engedted, hogy valami más érzés kerekedjen felül benned.
Ha a negatív érzéseket képes leszel helyettesíteni a szeretettel, akkor meglátod, jobb ember leszel.
Köszönöm a segítséged, kedves barátom, tessék, egy narancs!”

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései és A Főnixmadár újjászületése című könyv szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről

„Vannak emberek, akikkel öröm találkozni. Kedvet, derűt, erőt sugároznak. Átszínezik a felhőket. Magukba gyűjtik és szétszórják a nap sugarait. Lívia ilyen ember. Könnyed lazasággal, optimizmussal, magabiztosan halad az úton. Az ő Útján. Ezen a köves és nehéz, de csodákkal teli Úton. Ami a mi Utunk is.

Amikor leülök vele beszélgetni, vagy akár csak néhány percre véletlenül összefutok vele, mindig képes rá, hogy jelentősen megemelje az életkedvszintemet. Pár mondat, egy-két erőt adó kérdés, és azt veszem észre, hogy a bennem rejtőzködő bosszankodások, sajnálkozások, aggódások helyére elfogadás, hála és motiváció fészkeli be magát.

Ez a könyv egy nagy találkozás. Nemcsak Líviával, hanem önmagunkkal is. Egy jóízű beszélgetés, amely a szavak erejével sebeket gyógyít, és a lelket magasba emeli. Mint a főnixmadár.

Köszönöm, hogy elolvashattam még megjelenés előtt. Óriási élmény volt. A „világ második legjobb könyve” címen immár két könyv osztozik. De persze ez csak az én személyes, szubjektív és (nem is kicsit) elfogult véleményem, szóval, szépen kérek mindenkit, hogy ne tessék hinni nekem ebben. Inkább tessék róla meggyőződni.”

Piroska Ferenc, tanár