"Az emberek sokszor beteges módon ragaszkodnak az identitásukhoz; ahhoz a személyiséghez akiket önmaguknak gondolnak és összeláncolták velük egész életüket. Tudják, hogy az eddig ismert identitásuk boldogtalanságban, betegségben, stresszben, szegénységben tartja őket, mégsem változtatnak. Miért? A félelem miatt! Tudják, hogy jobb életet érdemelnek, hogy jobb dolgok járnak nekik, de tudat alatt rettegnek ettől, mert ezzel a régi identitásuk léte kerül veszélybe. Mégis ki az aki megkockáztatja a halált? Mert csak, hogy tudd: ha másik emberré akarsz válni, egy kiteljesedettebb identitást akarsz felépíteni, ahhoz a régit el kell engedned. És a legtöbb embernek ez rémisztő. Konkrétan halálfélelem uralkodik el rajtuk. A változás mindig a tudatalatti miatt történik, vagy hiúsul meg. Hiába mondják, hogy meg akarnak változni. A változással szemben ott a haláltól és megsemmisüléstől való félelem. Hiszen ha Te változol, minden megváltozik körülötted mind anyagi, mind fizikai, kapcsolati, testi, szellemi értelemben. Teljesen érthető, hogy az ember szorong, ha változtatni akar - főleg akkor ha ez a változtatás nagy horderejű. Mi a teendő? Vissza kell térned önmagadba, megvizsgálni a hitrendszeredet, miért félelmetes a változtatás. Mi az amit nyersz vele, ha olyan maradsz amilyen most vagy? Mi az amit veszítesz? Mit veszítesz a változáson? Mit nyersz vele? Tegyél fel magadnak kérdéseket, járd körbe alaposan a témát, majd válaszolj rájuk őszintén! Nagyon sokat fog segíteni, mert belelátsz a működési mechanizmusodba."

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó, reflexológus, motivációs tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései című könyv szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Lívia, Te egy nagyon kiegyensúlyozott, nyitott, barátságos ember vagy. Hasonlóan gondolkozol a gyermeknevelésről, az emberi kapcsolatokról, mint én, megtaláltam benned egy kicsit magamat. Bár tanulnom kellene tőled a nyugodtságot és a pozitív gondolkodást. Sokszínű és kreatív vagy, ezért is tudsz annyi jó tanácsot adni. Az életet éled is, nem csak külső szemlélő vagy, ezt úgy értem, hogy van miből tapasztalatot merítened, voltál már gödörben és abból sikerült kijutnod, mégpedig nem akárhogy, így sokkal hihetőbbek az írásaid. Amikor felteszel egy cikket vagy írsz, az olyan, mintha csak nekem szólna, ismered a problémáinkat, az elesettségünket. Tudatosan vezeted az életedet, ezt adod és próbálom elhinni, hogy én is képes vagyok rá. Nekem ebben az évben annyi gyógyszert kellett szednem, hogy már elhiszem, ennek csak egyedül én vagyok az oka, gyógyítani kell a betegség okozóját, ami a lélekben van. Meg tudtam neked nyílni az első beszélgetésünkkor, azért, mert a szemedbe nézve valahogy megnyugodtam- aki emberek lelki dolgaiba mászik, annak legyen képessége megnyitni őket - Te ezt tudod!

Berta Tímea Regina