A betegség mélyebb jelentése

A betegség mélyebb jelentése abban áll, hogy végre ráébredjünk, mire akarja ráirányítani figyelmünket. Egész lényünket felszólítja, hogy kövessük a józan ész szavát, változtassunk jelen létünkön, amíg nem késő. Igazi gyógyulást tehát nem a tünetek megszüntetése hozhat, hanem a belső harmónia zavarának felismerése és megszüntetése. Ebben persze mit sem segíthet a tabletták vagy injekciók, s vajmi keveset a természetgyógyászat eszközei. Ellenkezőleg: arról van szó, hogy megértsük, amit a testünk mondani akar, s persze kövessük tanácsait. Amennyiben gondolkodásunkat, érzelemvilágunkat, beszédünket és cselekedeteinket sikerül harmonikusan rendezetté tenni, a testi kiegyensúlyozottság és az egészség is visszatér. Meglehet, mindez sok kellemetlenséggel jár, de egyedül ez az út vezet valódi gyógyuláshoz, mely egyaránt magában foglalja a testet, a lelket és a szellemet.

 A betegség jó barát és segítőtárs

Betegségünkben nem csupán ellenséget kell látnunk, sokkal inkább jó barátot és segítőtársat. Az emberi szervezet ugyanis a betegség révén nemcsak azt jelzi, hogy helytelen irányba tértük, életellenesen cselekszünk, következésképp változtatnunk kell életmódunkon. A tünetek segítségével meg is mutatja, hol a hiba s mit kell tennünk, hogy belsőleg is újra egészségesek legyünk. Csupán meg kell tanulnunk a nyelvét, hogy megértsük.

A „tünetek nyelve” egyszerű és következetesen visszatérő törvényszerűség. Ha képesek vagyunk megérteni az üzenetét, már csak rajtunk áll, hogy megtegyük a szükséges lépéseket a valódi gyógyulás felé; különben a sors keserű leckében részesít bennünket. Ám ha készek vagyunk tanulni a felismerésből, nem szükséges okvetlenül megbetegednünk ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.

Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el.

Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.

Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged?

 

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

"Tánczos Lívia könyve, A SikerÚtja titkos lépései hiánypótló mű. Olyan életbölcsességeket tartalmaz, amiket nem elég egyszer elolvasni. Ízlelgetni kell és szépen, fokozatosan beépíteni az életünkbe, a mindennapjainkba. Külön hitelessé teszi, hogy a szerző a saját bőrén, egy fájdalmas házassággal a háta mögött jött rá azokra a dolgokra, amiket a könyvében leír. Látszólag egyszerű kis tippek, valójában komplex életbölcsességek, melyeket ha megfogadunk, szebbé, jobbá, tartalmasabbá válhat az életünk. A könyv végén található összefoglalót - "A sikeres emberek szokásai 92 pontban" - javaslom kinyomtatni és ízlelgetni, természetesen az egész könyv elolvasása után."

Váczi Éva, író, újságíró, angoltanár,
a Van kiút a depresszióból című könyv szerzője