Abraham-Hicks: Minden teremtés sikeres, mert megvalósul
Szeretnénk, ha most követnétek azt amiről beszélni fogunk! Sikertelen teremtés nincs. Minden teremtés sikeres, mert megvalósul. Megvalósulásuk után persze nevezhetitek kívánatosnak, vagy nem-kívánatosnak, de tény, hogy a teremtés megvalósult attól függően, hogy milyen gondolatokat indítottatok útjára. A sikertelennek nevezett ember tehát ugyanúgy sikeres és zseniális a teremtésben, mint azok akiket sikeresnek neveztek.
Azt gondoljátok, hogy a sikerért meg kell harcolni, ki kell vívni a sikert, célokat állítani, tervezn...
A tudatos teremtés törvénye
"Legtöbbeteknek eleinte nem könnyű a kreatív gondolatról szóló szavakat meghallani, és érvényesként elfogadni. Mivel ti a fizikai világban éltek, leggyakrabban azt tapasztaljátok, hogy az emberek aktív tettekkel hoznak létre dolgokat. És mi nem tagadjuk azt, hogy az aktív cselekvés nélkülözhetetlen része a fizikai létezésnek...
De azt igenis valljuk, hogy ha a gondolataid erejét felhasználod arra, hogy gondolati síkon előre megalkosd azt, amire vágysz, akkor – ahogy időben és térben egyre közelítesz a most pilla...
A szeretet az elfogadás

Az egyik legnagyobb küldetésünk itt a Földön, hogy szeretetet tudjunk adni és elfogadni. Az egyik legnagyobb kihívás az életben a szeretet megélése. Azt gondolnánk milyen egyszerű, hiszen én szeretem a szüleim, a párom, a gyermekeim, a barátaim… Biztos, hogy szereted őket? Vagy azt gondoljuk, hogy persze, hogy szeretem önmagam, hiszen ez természetes. Biztos, hogy szereted Önmagad?
A személyiségfejlődés csodája

Divatos kifejezés lett mostanában, hogy személyiségfejlődés vagy személyiségfejlesztés, de mit is takar ez a fogalom magában?
Azt tapasztaltam, hogyha az emberek meghallják ezt a szót, akkor nem tudják, hogy valójában mi is húzódik e mögött. Ezért amint meghallják ezeket a szavakat, olyan mintha egy falat húznának maguk köré, mert úgy érzik, hogy nem megfelelÅ...
Tovább olvasokA megfizethetetlen tudás

Ha majd eljutsz arra a szintre, hogy senkivel nem cserélnél sem egy napot, sem egy órát, sem egy percet, sőt még egy másodpercet sem, akkor már biztosan jó úton vagy. Ha már biztosan tudod, és érzed, hogy azt a tudást, amit megszereztél senkinek sem adnád át még egy másodpercre sem, mert tudod, hogy milyen árat kellett a magabiztosságodért, a tapasztalataidért "fizetned", akkor már rendelkezel egy olya...
Tovább olvasokA "mártírok" útja

Jól érzed magad az áldozat szerepében?
Kényelmes játszani a mártírt az ismerősök és saját magad előtt?
Észre veszed egyáltalán, hogy van választási lehetőséged?
Tudatosan vagy tudat alatt nem teszed meg a szükséges lépéseket, hogy megoldódjanak az ösztönző kihívásaid?
Miért nem lépsz...
A leckéket azért küldik, hogy tanulj belőlük!

Ma nem lennél az a személyiség, aki vagy, ha nem mentél volna keresztül azokon a dolgokon, amelyeken keresztül mentél. Lehet, hogy a múltadban van fájó pont és tragédia, amely lehetett egy haláleset, baleset, válás, munkahely elvesztése vagy egy számodra fontos személlyel egy meg nem beszélt konfliktus, de mindezek kellettek neked, ahhoz, hogy ma az az ember legyél, aki vagy.