Mindannyian szebb, gazdagabb életről álmodozunk, ám kevesen hisszük, hogy ennek kulcsa valóban a mi kezünkben van. Anthony Robbins könyvéből megtudhatja, hogyan érheti el a vágyott és megérdemelt életminőséget, és miképpen irányíthatja személyes és szakmai életét.
Anthony Robbins könyvein, videó kazettáin és tanfolyamain keresztül eddig is milliók számára bizonyította be, hogy elménk hatalmának, képességeinek kihasználásával bármit képesek vagyunk megtenni, elérni és létrehozni, amire életünkben szükség van. Államfőknek, királyi családok tagjainak, olimpiai és hivatásos sportolóknak, filmsztároknak és gyermekeknek mutatta meg, miképpen lehetnek eredményesek és érhetnek el sikereket. A Határtalan siker lapjain szenvedélyesen és meggyőzően tárja fel a személyes eredményesség tudományát, és megtanítja Önnek:
- felismerni azt, amit igazán akar,
- a siker hét hazugságát,
- elméje percek alatt való átprogramozását a félelmek és fóbiák
megszüntetése céljából,
- annak titkát, miképpen alakíthat ki azonnal összhangot bárkivel,
akivel találkozik,
- hogyan használhatja fel mások sikereit saját életében,
- a gazdagság és boldogság elérésének öt kulcsát.

A Határtalan siker egy forradalmian új könyv elménk képességeinek fejlesztésére. Lépésről-lépésre bemutatja, miképpen érheti el és tarthatja fenn csúcsteljesítményét, miközben érzelmi és pénzügyi szabadságra, vezető szerepre és önbizalomra tesz szert, és megnyeri mások együttműködését. A könyv felvértezi mindazzal a tudással és bátorsággal, amelyre önmaga és saját világának újrateremtéséhez szüksége van. A Határtalan siker egy útikalauz, amely a csúcsteljesítmény elérését segíti elő egy sikerességre törekvő korszakban. 

Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértője a világon. Évente több mint 100 000 hallgatóhoz szól szemináriumokon és tanfolyamokon. A Maximális teljesítmény hatékony, és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye, amely 25 év kutatás és tapasztalat eredményeit sűríti. Az ismertetett módszerek könnyen alkalmazhatók, és azonnali eredményt hoznak.
Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözőbb területein.
A könyv hatása azonnal megmutatkozik: pozitívabbak, meggyőzőbbek leszünk, erőfeszítéseink céltudatosabbak, koncentráltabbak lesznek.
A világ 31 országában már több mint egymillióan végezték el a könyv alapján kidolgozott szemináriumokat. Köztük rengetegen vannak olyanok, akiknek az új ismeretek hatására gyökeresen megváltozott az élete. A korábban elképzelhetetlen siker lehetségessé vált számukra...

"Az érzelmi zsarolás a manipuláció igen erős változata, amelynek során a hozzánk közel álló emberek közvetlenül vagy közvetve azzal fenyegetnek, hogy megbüntetnek bennünket, ha nem tesszük meg azt, amit szeretnének. Az érzelmi zsarnokok tisztában vannak azzal, mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolatunk. Jól ismerik sérülékeny pontjainkat és legféltettebb titkainkat. Függetlenül attól, hogy mennyire szeretnek bennünket, ezeket az intim információkat használják fel ahhoz, hogy céljukat elérjék - azaz meghajoljunk az akaratuk előtt.
Ebben a könyvben a népszerű Susan Forward apró darabokra szedi az érzelmi zsarolással terhelt kapcsolatokat, és eszközöket ad az áldozatok kezébe a visszavágáshoz. Világosan, közérthető stílusban vázolja fel a lehetséges lépéseket; segítségül listákat, gyakorló feladatokat ad, valamint olyan kommunikációs technikákat tanít, amelyekkel megerősíthetjük a kapcsolatainkat, és örökre kiléphetünk az érzelmi zsarolás ördögi köréből.
Dr. Susan Forward Los Angelesben élő, nemzetközileg elismert terapeuta, előadó és író. Magyarul is megjelent Mérgező szülők, illetve Mérgező anyósok és apósok című kötetei évek óta igen nagy népszerűségnek örvendenek."

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.
A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd - amit a modern kutatások eredményei is igazolnak -, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban - hogy csak néhány lehetséges példát említsek.
Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.

Elképzelhető a gyógyulás pusztán a gondolat által – gyógyszer vagy műtéti beavatkozás nélkül? Valójában sokkal gyakrabban történik ilyesmi, mint gondolnánk. Ebben a könyvben dr. Joe Dispenza számos olyan, dokumentált esetet oszt meg az olvasókkal, amelyek során betegek depresszióból, ízületi gyulladásból, szívbetegségekből, sőt, akár Parkinson-kórból gyógyultak meg annak köszönhetően, hogy placebóban hittek.

„Vajon lehetséges-e megtanítani a placebo működési elvét, és bármiféle külső anyag nélkül ugyanolyan belső változásokat elérni az egyén egészségében, végső soron pedig az egész életében?" – teszi fel a logikus kérdést dr. Joe.

A szerző az idegtudomány, a biológia, a pszichológia, a hipnózis, a kondicionálás és a kvantumfizika legújabb eredményeit ötvözve oszlatja szét a placebo-hatásal kapcsolatos tévképzeteket, és rávilágít, hogyan válhat a látszólag lehetetlen is lehetségessé. Tudományos bizonyítékokat (többek között színes agyi CT-felvételeket) tár elénk, amelyeket a személyes átalakulás modelljét elsajátító és jelentős gyógyuláson átesett hallgatói szolgáltattak.
A könyv egy irányított meditáció szövegével zárul, amely segít megváltoztatni a gyógyulás első lépésének megtételét akadályozó hiedelmeinket. A meditáció szövege Szalay Ádám előadásában a könyvben található kóddal MP3 formátumban weboldalunkról (www.bioenergetic.hu) letölthető.
Dr. Joe Dispenza szenvedélyesen tanít másokat arra, hogyan használják az idegtudomány és a kvantumfizika legújabb felfedezéseit arra, hogy átprogramozzák agyukat, kigyógyuljanak betegségeikből, és teljesebb életet éljenek. Dr, Joe, a What the Bleep Do We Know!? (Mi a csudát tudunk a világról?) című filmben is megszólal, emellett világszerte tart workshopokat és előadásokat. Saját fejlesztésű vállalati programja az üzleti világban segít kamatoztatni a szerző transzformációs modelljét.

Oldalak

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései és A Főnixmadár újjászületése című könyv szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Szia! Szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit tőled kaptam. Amikor leültünk beszélgetni, nem gondoltam, hogy egy ilyen csodás beszélgetés lesz belőle. Annyi erőt, és bátorságot kaptam. Nagyon magam alatt voltam, és a beszélgetésünk által kaptam megerősítést, hogy elinduljak a változás útján, és úgy érzem sikerült. Nagyon várom a könyved, hogy abból is erőt merítsek a továbbiakhoz. A barátaimnak is elmondtam, hogy kinek köszönhetem ezt a változást, és mindenki várja a könyved, hogy elolvassák. Nagyon szépen köszönök, még egyszer mindent, és a továbbiakhoz nagyon sok szerencsét, és sok sikert az életben!

Kelemen Aranka