Tréningek, előadások

A személyes részvétel egy olyan tréningen, ami akár két vagy három napos is lehet, hihetetlen energiával fog feltölteni. Ha már voltál ilyenen, akkor tudod miről beszélek. Pozitív és hasonló gondolkodású emberek között lenni az egyik legnagyszerűbb élmény. Hónapokra feltöltődsz, és úgy érzed bármit képes vagy elérni az életedben, amit csak akarsz. Teljesen más érzés, mint egy könyvet olvasni, vagy ugyanazt az előadást megnézni a számítógépedről. 

A SikerÚtja-rendszer egy önismereti út önmagunk felé, amely olyan elveket, eszközöket és módszereket tartalmaz, amelyeket bárki, bármikor, bármilyen háttérrel el tud sajátítani. Felruház olyan készségekkel, amelyek alkalmazásával átütő sikereket érhetünk el azon az önismereti úton, amely során képesek vagyunk megtalálni valódi önmagunkat, önbizalmunkat és önbecsülésünket. Ezek eredményeként megtanuljuk végre szeretni és tisztelni önmagunkat, így pedig el tudunk jutni a lelki békéig, valamint egy reménytelibb és boldogabb életet tudunk felépíteni önmagunknak.

A SikerÚtja-rendszer erőssége, hogy nem csak a „tutit” mondja el, hanem a „hogyan”-t is. Konkrét lépéseken keresztül vezet végig az önismereti úton gyakorlatokkal és feladatokkal, amelyek lehetőséget teremtenek az elmélet azonnali alkalmazására.

Életcélom, hogy tudásommal és tapasztalatommal megmutassak egy már bizonyítottan működő önismereti utat, valamint segítsek Neked önmagadra találni, és nagyobb önbizalomra és önbecsülésre szert tenned. Segíteni szeretnék azoknak, akik már meghozták a döntést, hogy az önismereti útra lépnek, hogy megtalálják és megvalósítsák az álmaikat, a céljaikat és életcéljaikat.

Bővebben: http://sikerutja.hu/mi-sikerutja-rendszer

Ha nincs időd, vagy olyan a munkabeosztásod, hogy nem tudsz részt venni egyik tréningen sem, akkor jelentkezz a levelezős képzésünkre. A levelező tanfolyamok akkor kezdődnek, amikor elküldöd a jelentkezésedet. Otthonról, kényelmesen sajátíthatod el a tanfolyam elméleti és gyakorlati anyagát, amihez igény szerint személyes segítséget is adunk. A személyes konzultációk alkalmával, ami skpe-on keresztül történik, minden felmerülő kérdésedre válaszolunk.

 

Közelgő események:

 

 

 

Helyszín: 

 

A tréningekhez, workshopokhoz görgess lejjebb!

Vissza a szolgáltatásokhoz

Boldogságfokozó tréning

Mindenki boldog akar lenni.

De vajon mi az igazi boldogság? Miért lehet az, hogy láthatunk gazdag embereket, akiknek hiába van meg mindenük még sem boldogok? És vajon, hogyan fordulhat elő, hogy olyan emberek, akik látszólag „hiányban” élnek, mégis a világ legboldogabb emberének tűnnek?

Stresszkezelési tréning

A mai rohanó világunkban a stressz sajnos az életünk része lett, ez mára már nem is kérdés. Viszont vannak, akik nem tudják hatékonyan kezelni a mindennapok során bekövetkező érzelmi kihívásokat, munkahelyi problémákat, valamint a traumákat és megrázkódtatásokat, így a stressz az életük „megszokott” része lett.

Burnout - kiégés megelőzése

A kiégést meg lehet előzni, amely az egyik legjobb út a kezelésre, de ehhez tudatosan figyelnünk kell önmagunkra.

Sokan szenvednek napjainkban a kiégés tüneteitől, amelyet személyes krízisként élnek meg az emberek. Az egészségünk elvesztése, az életenergiánk eltűnése, az életörömünk hiánya, az érzelmi kimerültségünk, a folyamatos depressziónk vagy a csökkenő teljesítményünk is felhívhatja a figyelmünket, hogy változtatásokra van szükségünk, és új irányokat is kell adnunk az életünknek.

Rezilencia tréning

A kiszámíthatatlanul gyorsan és folyamatosan változó világunkban, szükségünk van a rezilens működésre, ami annyit jelent, hogy képesek vagyunk egészségesebben élni, jobban teljesíteni, és a nehézségek ellenére is meg tudjuk oldani az előttünk álló ösztönző kihívásokat, megoldandó feladatokat, váratlan helyzeteket, miközben még képesek vagyunk fejlődni is és egyre rugalmasabbá válni.

A lelki ellenálló képességünk növelését önmagunk megismerésével is elérhetjük, amellyel a kiégést (burn out) is elkerülhetjük, vagyis inkább megelőzhetjük.

Érzelmi intelligencia tréning

Vajon melyik a fontosabb az IQ vagy az EQ? Miért van az, hogy átlagos intelligenciával rendelkező emberek sikeres karriert futnak be? Miért van az, hogy átlag feletti intelligenciával rendelkező emberek pedig sikertelenek? Miért tartják annyira fontosnak a mai napig az IQ-t? Miért nem az EQ fontosságáról beszélnek?

Az érzelmi intelligencia részei:

Egyéni tréningek

Az egyéni tréningeket azoknak az elfoglalt embereknek ajánlom, akik nem tudnak részt venni a különböző időpontokban meghirdetett képzéseken, vagy nem szeretnének az előttük álló ösztönző kihívásokról, bármilyen okból is, beszélni.

Egyéni tréningre várom gyermekek, kamaszok és fiatal felnőttek jelentkezését is.

Egy tréningóra időtartama: 60 perc

Az egyéni tréningek hossza: maximum 2-3 óra

Az egyéni tréningek óradíja: 10000 Ft

Helyszín: skype vagy megbeszélés szerint

 

 

Miben tudok neked egyéni tréninget tartani:

Tervezd meg jövőd céljait!

Úton önmagunk felé önismereti workshop

 A workshop a SikerÚtja-rendszer lépéseihez tartozik, vagyis az A SikerÚtja titkos lépései című könyvem egyik része.

Amiről szó lesz:

Tisztázzuk jelenünk eredményeit!

Úton önmagunk felé önismereti workshop

 A workshop a SikerÚtja-rendszer lépéseihez tartozik, vagyis az A SikerÚtja titkos lépései című könyvem egyik része.

Amiről szó lesz:

Tárjuk fel múltunk titkait!

Úton önmagunk felé önismereti workshop

 A workshop a SikerÚtja-rendszer lépéseihez tartozik, vagyis az A SikerÚtja titkos lépései című könyvem egyik része.

Amiről szó lesz:

Milyen hatással van a gondolkodásmódod az életedre?

Úton önmagunk felé önismereti workshop

A workshop a SikerÚtja-rendszer lépéseihez tartozik, vagyis az A SikerÚtja titkos lépései című könyvem egyik része.

Amiről szó lesz:

Oldalak