Mi a SikerÚtja-rendszer?
A SikerÚtja-rendszer egy önismereti út önmagunk felé, amely olyan elveket, eszközöket és módszereket tartalmaz, amelyeket bárki, bármikor, bármilyen háttérrel el tud sajátítani. Felruház olyan készségekkel, amelyek alkalmazásával átütő sikereket érhetünk el azon az önismereti úton, amely során képesek vagyunk megtalálni valódi önmagunkat, önbizalmunkat és önbecsülésünket. Ezek eredményeként megtanuljuk végre szeretni és tisztelni önmagunkat, így pedig el tudunk jutni a lelki békéig, valamint egy reménytelibb és boldogabb életet tudunk felépíteni önmagunknak.
A SikerÚtja-rendszer erőssége, hogy nem csak a „tutit” mondja el, hanem a „hogyan”-t is. Konkrét lépéseken keresztül vezet végig az önismereti úton gyakorlatokkal és feladatokkal, amelyek lehetőséget teremtenek az elmélet azonnali alkalmazására.
Életcélom, hogy tudásommal és tapasztalatommal megmutassak egy már bizonyítottan működő önismereti utat, valamint segítsek Neked önmagadra találni, és nagyobb önbizalomra és önbecsülésre szert tenned. Segíteni szeretnék azoknak, akik már meghozták a döntést, hogy az önismereti útra lépnek, hogy megtalálják és megvalósítsák az álmaikat, a céljaikat és életcéljaikat.
Célom, hogy az édesanyák és az édesapák jól érezzék magukat a bőrükben, hogy megtalálják önmagukat és az életcéljukat, így teremtve nyugodt, békés és szeretetteljes családi légkört, azoknak az Angyalkáknak és Tündérkéknek, vagyis a világ legnagyobb Csodáinak, akiknek a felnevelését feladatul kapták!
Miből áll a SikerÚtja-rendszer?
A SikerÚtja néhány egyszerű lépésből áll, amelyeket ha következetesen alkalmazol az életedben, akkor elvezet oda, ahol lenni szeretnél. Az út során feltárjuk múltunk titkait, az önkorlátozó hiedelmeinket, tisztázzuk jelenünk eredményeit, hogy miért tartunk ott, ahol vagyunk, és megtervezzük jövőnk céljait, hogy legyen miért felkelnünk mindennap.
Miért más, mint a többi?
A fejemben másként álltak össze az összefüggések a sikerről, mint azt a legtöbb könyvben olvastam. Azt éreztem, hogy amíg valaki nem teszi rendbe a múltját, legalább felismerés szintjén, hogy értse, miért történnek vele a dolgok, addig nem érti meg a jelene eredményit és nem tud fókuszálni a jövőjére. Amíg nincs önbizalma és önbecsülése valakinek, nem tiszteli és szereti önmagát, addig bármi rossz megtörténhet vele, mert olyan negatív kisugárzása van, és olyan borulátó és kishitű, hogy a lehető legrosszabb eseményeket és személyeket vonzza be a tapasztalataiba.
A múlt
Miért szabotáljuk önmagunkat?
Az évek alatt figyelve az embereket azt tapasztaltam, hogy hiába tűznek ki célokat, tesznek meg mindent, hogy előrébb jussanak a dolgok még sem „jönnek össze”. Amikor beszélgettem ezekkel az emberekkel, akkor rájöttem, hogy olyan mélyen gyökerező önkorlátozó hiedelmeik vannak, amiket ha nem ismer fel, és változtat meg, akkor sajnos nem tudja elérni azt, amit akar. Ezek az emberek az életük folyamán folyamatosan önszabotázst követtek el önmaguk ellen.
Melyek azok a negatív programok, amelyeket elültettek benned?
Lehet, hogy egy pesszimista programot ültettek el benned a szüleid, a nagyszüleid, a tanáraid, a barátaid, a főnököd, a szomszédod, vagy a kollégád egy-egy mondattal (pl.: a gazdagok mind gonoszak), és nem vagy tisztában vele, hogy tudatalatt ezek a negatív programok milyen hatással vannak az életedre, vagy milyen következményei vannak annak, hogy igaznak hiszed el.
A másik, hogy vannak "problémák", élethelyzetek, események az emberek életében, és ezekre látnak a környezetünkben bizonyos megoldásokat, amelyek vagy helyesek, vagy nem. Ha neked nincs megfelelő értékrended, akkor le fogod másolni a helytelen viselkedés mintázatot, mert a tudatalattid követendő példaként fogja lemásolni, amit látott.
Például, ha tégedet ütöttek a szüleid gyermekkorodban, és nincs meg benned a helyes értékítélet arról, hogy ez helytelen volt, és nincs meg benned az akarat, hogy Te másként neveld a gyermekeidet, akkor nagy valószínűséggel Te is el fogod verni a gyermekedet, ha hirtelen nem tudsz más megoldást.
Hogyan tudod megváltoztatni a múltad?
Ahhoz, hogy másként tudj viselkedni, mint azt láttad, az kell, hogy helyén legyen az értékrended, vagyis legyen kristálytiszta elképzelésed arról, hogy milyen személyiség szeretnél lenni, melyek az igazán fontos dolgok az életedben, és a döntéseidet e szerint hozd meg.
A múlt mindig ott fog állni mögötted árnyékként, és ha Te nem tartasz önvizsgálatot, és nem kérdőjelezed meg, hogy mit, miért teszel és tartasz helyesnek és jónak, addig nem tudod átlépni az árnyékodat, és nem tudod megvalósítani az álmaidat és a céljaidat.
A jelen
Mi a 100% felelősségvállalás?
A 100% felelősségvállalás azt jelenti, hogy felelősséget vállalsz a gondolataidért, az érzelmeidért és a cselekedeteidért. Amíg Te a párodat, a szüleidet, a gyermekeidet, a kormányt, a főnöködet hibáztatod mindazért, ami jelenleg az életedben van, addig semmi nem fog megváltozni körülötted.
Milyen hatása van a gondolataidnak?
A gondolataidat visszatükrözi a környezeted, vagyis minden, ami jelenleg az életedben van azt Te teremtetted a gondolataid által. Ha más tapasztalatokra vágysz, akkor meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, vagyis más szemszögből kell tekintened a téged körülvevő emberekre és eseményekre, meg kell tudnod látni a bögre másik oldalát, és fel kell vállalnod, hogy a változtatás képessége a Te kezedben van.
A jövő
Vajon miért van az, hogy a nyugdíjat alig várják az emberek?
Azért, mert nem szeretik a munkájukat. Soha senki nem kérdezte meg tőlük, hogy: Valóban ez az, amit igazán szeretsz csinálni? Aki szereti a munkáját soha nem megy el nyugdíjba, mert mindennap boldogan „dolgozik” és örömmel végzi a feladatait.
Vajon miért van az, hogy a sikeres emberek hiába nyolcvan évesek csak ötvennek néznek ki?
Azért, mert azt csinálják, amit szeretnek. Lehet, hogy éppen negyven vagy ötven évesen váltottak pályát, de megtették és ma boldogabbak, mint valaha.
Sokszor láttam a tévében pedagógusokat vagy szemináriumokon sikeres embereket, akik már hetven évesek is voltak, de nem néztek ki ötvennél többnek. Miért? Mert imádták a munkájukat. Ha szereted a munkádat, akkor az nem munka többé. Olyan, mintha minden nap a hobbidnak élnél.
Ahhoz, hogy elérjük, amit szeretnénk, tudnunk kell, hogy mit akarunk. Tisztán kell látnunk, úgy mintha már meg is valósult volna. Mernünk kell nagyot álmodni és olyan életet élhetünk, amilyet szeretnénk.
Lehet, hogy te akkor vagy boldog, ha az unokáiddal játszol, vagy ha finom ételeket főzhetsz, vagy ha taníthatsz, vagy ha könyvet írsz, vagy ha csak a hobbidnak élsz. Én nem tudom. Ezt neked kell tudnod és nagyon tisztán látnod. Sokan azt gondolják, hogy a siker egyenlő a pénzzel, pedig ez nem így van.
A siker a lelki béke. Amikor Te békében élsz önmagaddal. A cél, hogy Te jól érezd magad a bőrödben.
A SikerÚtjának a lépései pedig segítenek, hogy el is érd, amit kitűztél célt.
A SikerÚtja-rendszer lépései nem titkosak, és nem őriztem meg magamnak, hanem könyv formájában – ami egyben egy munkafüzet is gyakorlatokkal és konkrét feladatokkal – közzé tettem.
A SikerÚtja titkos lépései http://www.sikerutja.hu/sikerutja-titkos-lepesei/
A könyv 4 napos tréningje az „Úton önmagunk felé önismereti alaptréning”
A Főnixmadár újjászületése http://sikerutja.hu/fonixmadar a hogyan szeresd és tiszteld önmagad kérdésekre segít választ találni.
Ha úgy döntöttél változtatni szeretnél az életeden, vagy úgy érzed most jött el az ideje az önismereti útnak, akkor várlak szeretettel a tréningeken, workshopokon és előadásokon.
Ha otthon szeretnéd elkezdeni az önismereti utat, akkor a könyveimet ajánlom.
Szeretettel: Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó, önismereti tréner