Nagyon óvatosnak, megfontoltnak kell lenned, amikor pénzt adsz rokonaidnak vagy a szegényeknek. Nagyon szép dolog segíteni nekik, hogy segíthessenek magukon, de bizonyosodj meg róla, nem fosztod-e meg őket a késztetéstől, hogy a saját lábukra állva oldják meg problémáikat legjobb képességeik szerint. Aki túlságosan könnyen és túlságosan gyakran kap segítséget, az hajlamos megszokni, hogy van kire támaszkodnia, kinek panaszkodnia, és végül elveszíti önállóságát és önbizalmát. A legjobb segítség, amit embertársainknak adhatunk, az, hogy megismertetjük velük a gazdagító gondolkodás törvényét.
Bizonyosodj meg róla, hogy nem hátráltatsz, nem akadályozol meg másokat rejtett, szunnyadó képességeik kifejlesztésében és kifejeződésre juttatásában azzal, hogy nem bölcsen adsz. Gyakran előfordul, hogy az oktalan adakozás neheztelést szül. Akinek adtál, úgy érezheti, hogy hálára kötelezted, megérzi, hogy sajnálod. Tudja, hogy éppoly sikeresnek kellene lennie, amilyen te vagy, bűntudata támad, amiért kért tőled, ennek pedig súlyos lelkifurdalás lehet a következménye és az irántad érzett harag.
Az ilyen embernek adj inkább tudást! Ismertesd meg vele az elme törvényeit, a tudatalatti működését, és soha többé nem kér majd néhány falat kenyeret vagy levetett ruhát, mert tudni fogja, hogy benne rejlik a Végtelen Kincstára, ahonnan megkaphatja az élet minden gazdagságát, amely valamennyiünket megillet az idők kezdete óta.

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Lívia, Te egy nagyon kiegyensúlyozott, nyitott, barátságos ember vagy. Hasonlóan gondolkozol a gyermeknevelésről, az emberi kapcsolatokról, mint én, megtaláltam benned egy kicsit magamat. Bár tanulnom kellene tőled a nyugodtságot és a pozitív gondolkodást. Sokszínű és kreatív vagy, ezért is tudsz annyi jó tanácsot adni. Az életet éled is, nem csak külső szemlélő vagy, ezt úgy értem, hogy van miből tapasztalatot merítened, voltál már gödörben és abból sikerült kijutnod, mégpedig nem akárhogy, így sokkal hihetőbbek az írásaid. Amikor felteszel egy cikket vagy írsz, az olyan, mintha csak nekem szólna, ismered a problémáinkat, az elesettségünket. Tudatosan vezeted az életedet, ezt adod és próbálom elhinni, hogy én is képes vagyok rá. Nekem ebben az évben annyi gyógyszert kellett szednem, hogy már elhiszem, ennek csak egyedül én vagyok az oka, gyógyítani kell a betegség okozóját, ami a lélekben van. Meg tudtam neked nyílni az első beszélgetésünkkor, azért, mert a szemedbe nézve valahogy megnyugodtam- aki emberek lelki dolgaiba mászik, annak legyen képessége megnyitni őket - Te ezt tudod!

Berta Tímea Regina