Elgondolkodtató tanmese:

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”

„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár.

„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

„Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

„Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló.

„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte.

„A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő.

„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá.

„Ez a házasság!”

 

Ismeretlen

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Szia! Szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit tőled kaptam. Amikor leültünk beszélgetni, nem gondoltam, hogy egy ilyen csodás beszélgetés lesz belőle. Annyi erőt, és bátorságot kaptam. Nagyon magam alatt voltam, és a beszélgetésünk által kaptam megerősítést, hogy elinduljak a változás útján, és úgy érzem sikerült. Nagyon várom a könyved, hogy abból is erőt merítsek a továbbiakhoz. A barátaimnak is elmondtam, hogy kinek köszönhetem ezt a változást, és mindenki várja a könyved, hogy elolvassák. Nagyon szépen köszönök, még egyszer mindent, és a továbbiakhoz nagyon sok szerencsét, és sok sikert az életben!

Kelemen Aranka