Mindig van választási lehetőséged!

Nézem magam körül az embereket és azt látom, hogy panaszkodnak a körülményeik miatt. Egy mesterséges drámát kreálnak a fejükben a dolgokról és úgy gondolják nincs választási lehetőségük. És csak panaszkodnak, meg morgolódnak, meg szidják a körülményeket vagy éppen valakit, és mindeközben szívják az ember vérét, vagyis hát az energiáját, ha hagyják. Mondják a magukét, hihetetlenül fel vannak háborodva, mert úgy gondolják nekik milyen sz@r is az életük, és különben is, hogy lehet velük így kitolni.

Füstölögnek, mint a kitörni készülő vulkán és már kész is van a legfrissebb dráma az életükben – vagyis a fejükben, ahol újra bele tudnak bújni az áldozatszerepükbe, ahol lehet kellőképpen sajnálni őket, mert ők nagyon szerencsétlenek.

Pedig mindig, minden körülmények között van választási lehetőséged!

A hozzáállásodat és a gondolkodásmódodat mindig Te választod. Vegyünk egy példát: munkahely. Tegyük fel, hogy nem tetszik valami ott, ahol dolgozol:

  1. füstölöghetsz
  2. nézhetsz más szemszögből a dolgokra (pl.: megkeresed a jó dolgokat benne)
  3. felmondhatsz.

Sokan fel sem fogják, hogy valaki bármit megadna, például azért a munkahelyért, vagy körülményekért, ami nekünk annyira fájdalmas. Mesterségesen kreálunk magunknak egy drámát, amitől aztán nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.

De itt írhattam volna párkapcsolatot, családi viszonyokat, barátságokat, bármit. Mindig, minden körülmények között Te döntöd el, hogyan gondolkodsz azokról a dolgokról, amelyek az életedben – fejedben – vannak.

sikerutja53

Ha neked jó a drámatagozaton, mert ott jól érzed magad, akkor maradj ott. De ha esetleg már unod, akkor szólok: VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGED! Ki lehet iratkozni a drámatagozatról, ha úgy döntesz már nem akarod tovább a mártírt játszani, ha unod az áldozat szerepét.

A Te fejedben lévő gondolatokról mindig, minden körülmények között Te döntesz. A nézőpontodat Te választod. A hozzáállásodat Te határozod meg. A választás lehetősége mindig a Te kezedben van.

Gondolkoztál már rajta, mi jó van abban, ha sajnáltatod magad, ha az áldozat szerepében tetszelegsz? Mit nyersz ezzel a szereppel? Kinek jó, ha ezt teszed? Mi az oka, hogy nem tudsz ettől a szereptől megszabadulni? Mi az oka annak, hogy mondva csinált drámákat kreálsz a fejedben, és így tulajdonképpen az életedben?

Mi lenne, ha kiiratkoznál a drámatagozatról?

Unatkoznál? Hiszen a kedvenc sportod a panaszkodás megszűnne.

Vagy lehet, hogy végre jól éreznéd magad a bőrödben? Vagy nyugodtabb lennél?

Nem tudhatom, hiszen mindenkinek más dráma van a fejében – életében. Azt viszont tudom, hogy sokszor sok millió ember bármit megadna azért, amit más éppen szid, vagy amin füstölög.

Ezért kérlek, nézd meg, hogy valóban akkora dráma van-e az életedben – fejedben, mint ahogyan azt gondolod, vagy csak felfújtad, mint egy lufit. Hiszen a választás lehetősége mindig ott van a kezedben.

 

Tánczos Lívia

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről

„Vannak emberek, akikkel öröm találkozni. Kedvet, derűt, erőt sugároznak. Átszínezik a felhőket. Magukba gyűjtik és szétszórják a nap sugarait. Lívia ilyen ember. Könnyed lazasággal, optimizmussal, magabiztosan halad az úton. Az ő Útján. Ezen a köves és nehéz, de csodákkal teli Úton. Ami a mi Utunk is.

Amikor leülök vele beszélgetni, vagy akár csak néhány percre véletlenül összefutok vele, mindig képes rá, hogy jelentősen megemelje az életkedvszintemet. Pár mondat, egy-két erőt adó kérdés, és azt veszem észre, hogy a bennem rejtőzködő bosszankodások, sajnálkozások, aggódások helyére elfogadás, hála és motiváció fészkeli be magát.

Ez a könyv egy nagy találkozás. Nemcsak Líviával, hanem önmagunkkal is. Egy jóízű beszélgetés, amely a szavak erejével sebeket gyógyít, és a lelket magasba emeli. Mint a főnixmadár.

Köszönöm, hogy elolvashattam még megjelenés előtt. Óriási élmény volt. A „világ második legjobb könyve” címen immár két könyv osztozik. De persze ez csak az én személyes, szubjektív és (nem is kicsit) elfogult véleményem, szóval, szépen kérek mindenkit, hogy ne tessék hinni nekem ebben. Inkább tessék róla meggyőződni.”

Piroska Ferenc, tanár