A gazdaság működése a legkevésbé sem hasonlít arra, aminek sokan látják. Sok közgazdász úgy tekint a gazdaságra, mint egy nagy tortára, ami korlátozott szeletekből áll; és ha valaki túl sokat vesz belőle, akkor másoknak nem marad. És ezzel a szemlélettel meg is ágyaztak az irigység és féltékenység érzésének. Az emberek többnyire azért nem szeretik a sikeres embereket, mert mélyen azt gondolják, hogy ezek az egyének elveszik tőlük a tortaszeleteiket és nekik nem marad. 

Szeretnénk megnyugtatni mindenkit. A gazdaság olyan, mint egy folyamatosan növekvő torta, amihez mindig hozzátesznek új részeket, és így még többet lehet szétosztani belőle. Gondoljatok csak bele: jelenleg olyan iparágak vannak jelen a világgazdaságban, amelyek néhány száz évvel ezelőtt még csak ötletként sem merültek fel. Nézzétek meg hova fejlődik a világ! Nézzétek meg mikre vagytok képesek, és milyen mértékben teljesedtek ki! A gazdaság egy örökké táguló massza lesz és így mindenki részt vehet benne. Az is tény azonban, hogy a szegények és gazdagok közötti szakadék egyre csak nőni fog, ez pedig az energiák gyorsulásával magyarázható. Aki hozzákapcsolódik az energiákhoz (a gondolkodásmódja által), az képes lesz gyorsan pénzhez, vagyonokhoz jutni, aki szétválasztja magát a világokat teremtő energiától (a gondolkodásmódja által) az nagyon gyorsan megtapasztalja ennek negatív következményeit. Kiélezett korban éltek, ahol a személyes fókuszotok iránya óriási mértékben felértékelődött.

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről

„Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy elsők között olvashattam a könyvet!
Számítógépen keresztül olvastam, és ha lett volna a monitoron egy kamera, az azt vette volna fel, hogy ‒ végig széles mosollyal az arcomon ‒ kitartóan bólogatok.

Kiváló írásnak tartom, mert az olvasó úgy érezheti magát közben, mintha bensőséges párbeszédet folytatna az íróval egy jó latte macchiato mellett. Lívia őszinte és közvetlen hangnemével igazán közel tud kerülni az olvasóhoz, amiről én azt gondolom, hogy nem tanítható, hanem egy olyan képesség, amivel csupán kevesen rendelkeznek.

Ugyanakkor a szó legnemesebb értelmében egyszerű, valóban »emberi nyelven« íródott, emiatt mindenki számára könnyen érthető, még azok számára is, akik a kezdő lépéseiket teszik meg önmaguk felé.

Kedvenc részem a Szeresd és tiszteld önmagad! című fejezet, amelyben bárki meglelheti a választ a saját hogyan?-jára. Úgy érzem, hogy nagyon-nagyon sok embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet! Méltó útitársa lesz az olvasónak az önmaga felé vezető úton!”

Szeretettel: Hajdú Kata, önismereti tanácsadó