Abraham-Hicks

Ha valóban cselekvéssel teremtenétek - mint ahogyan azt az emberek többsége gondolja-, akkor a legelfoglaltabb, leginkább sürgő-forgó, leginkább igyekvő és szorgalmas emberek érnék el a legnagyobb sikereket. Ehhez képest mit láttok? Általában azok kapják a legkevesebbet akik a legkeményebben dolgoznak, azoktól vétetnek el akik a leginkább igyekvők és próbálkoznak újra és újra. A lusta emberek pedig sokszor a legkisimultabbak és legharmonikusabbak. Hogy is van ez? Meg kell értenetek, hogy nem cselekvéssel teremtetek.

Szepes Mária

 Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. 
A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más.

Abraham-Hicks

A rossz élmények és akadályok nem azért vannak, hogy erősebbé, hanem, hogy tudatossá tegyenek. Minden belőled indul ki. Amikor akadályokat látsz a célod felé vezető úton, azt mindig Te teremted tudattalanul. Tehát nem legyőzni kell ezeket, hanem rendet tenni magadban és szeretni önmagadat. A szereteted fényében pedig az Univerzum is egy meglepően segítőkész és együttműködő hellyé válik.

Anthony de Mello

A boldogság a jövőben van. Nem igaz. Te itt és most vagy boldog, de nem tudod, mert a hamis elképzeléseid, a torzított látásmódod nem enged szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól, konfliktusaidtól, bűntudatodtól és még egy sereg dologtól, amire programozva vagy. Ha mindezt átlátnád, rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.

Anthony de Mello

Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.

Anthony de Mello

Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá; a boldogságom nem benned leledzik. (...) Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy; az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben. De amikor elmégy, a zenekar akkor sem áll le. Amikor valaki mással találkozom, a zenekar egy másik melódiát játszik, amely szintén csodálatos. És amikor egyedül vagyok, akkor is tovább játszik.

A. J. Christian

A legtöbb ember képtelen boldog lenni, mivel a világ belénevelte a komorságot. Pedig az öröm az Élet és a tudatos megnyilvánulás alapja. Te azonban felismerted a szomorúság előnyeit: amikor gyermekkorodban nyugodtan, boldogan játszottál, senki sem figyelt rád. Ám amint valami problémád volt, egyből rád figyeltek az emberek. Ebből következően a boldogtalanságot akaratlanul is előbbre valónak tartod a boldogságnál.

Oldalak

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A SikerÚtja titkos lépései című könyvről

"Mint párkapcsolatfejlesztési tanácsadó, ajánlom szeretettel a könyvet mindenkinek, aki jobb, boldogabb, sikeresebb életet szeretne élni. Lívia kiválóan összefoglalta mindazt, amit legtöbben hosszú évek tapasztalatával, előadásról-előadásra járva, tréningek - kis túlzással - százain való részvétellel tudtunk csak elsajátítani. Mindig a saját tapasztalat a legerősebb, de ha Te szeretnél időt és pénzt spórolni, azt kívánom, legyen erőd és kitartásod megfogadni Lívia szeretettel teli és jó szándékú tanácsait!"

Hozbor Vanda, párkapcsolatfejlesztési tanácsadó