Évösszegző…
Mindenki számvetést készít a 2017-es évéről, gondoltam én sem maradok ki ebből a buliból.
Ahogyan mentettem ezt a bejegyzésem rájöttem, hogy idén ez a 10. írásom, vagyis az elmúlt évekhez képest nagyon szerényen adtam elő magam, sőt még könyvet sem írtam. Nem erőltettem meg magam, mert nem éreztem úgy, hogy volna mondanivalóm, és azt sem érzem, hogy kompetens lennék az észosztásban, így idén lemondtam erről a felemelő érzésről.
Ami nagy okosságokat „tudok” azokat leírtam a két könyvemben, így már csak az maradt hátra (vagy előre), hogy most már alkalmazzam is, amit olyan „okosan” tudok. Hiszen másnak osztani az észt nagyon könnyű, viszont, amikor mi vagyunk – érzelmileg – érintve egy szituációban, akkor már – néhány embernél - megáll a tudomány. Így ez az évem a belső figyelem éve volt, s próbáltam nem csak érteni, hanem meg is érteni, ami körülöttem zajlik és kívülről tekinteni az ösztönző kihívásaimra. Nem mindig volt egyszerű…
Az út része a csendes elvonulás, a más szemszögből való rálátás a dolgokra. Kérdezitek sokan, mikor lesz harmadik könyv? Már készül… a fejemben… talán egyszer meg is írom.
Kérdezitek azt is tőlem, hogy vagyok? Én mindig jól vagyok, ezt a tanítványaim is tudják, ezért maguktól meg is szokták ezt válaszolni. Tehát ne kérdezd meg, hogy vagyok, mert én mindig jól vagyok – kivéve, amikor nem.
Felsorolhatnám itt nektek, mennyi csoda történt idén az életemben, amiért hálás vagyok, de egyrészről a papír nem lenne elég, másrészről nem szeretnélek vele untatni, harmadszor pedig nekem az egész életem nagyon régóta a háláról szól, így nem is kérdés, hogy megszámlálhatatlan csoda vesz körül minden másodpercben.
2017. is az álmok megvalósulásának az éve volt, nem csak az enyém, hanem a gyermekeim álmáé is, amely egy gyönyörű utazásban is megvalósult. Kiemelhetnék és ragozhatnék még nagy és fontos dolgokat ezen kívül is, amelyek velem és velünk történtek, amelyeket mások kívülről – irigykedve – látnak, de nagyon nem ezeken a dolgokon van a hangsúly.
A hangsúly pontosan az apró dolgokon van: egy mosolyon, egy ölelésen, egy meghitt családi beszélgetésen, egy önfeledt kacagáson, egy apró figyelmességen, egy meleg otthonon, egy szerető családon, egy egészséges rokonságon, amelyek nekem mind megvannak. S aki ezeket nem tudja értékelni, az van igazán nagy bajban.
S igen, ha kérdezni szeretnéd, ezekért Én megdolgoztam, nem a szomszéd, s nem a mittudoménki tehet arról, amilyen békesség van a családomban, ezért mind én vagyok a felelős, s én ezt felvállaltam. Hogy milyen áron? Tudnék mesélni…
Nagy fejszébe vágtam a fejszét, amelyről majd egyszer talán még mesélek. „Unatkoztam”, így tettem róla, hogy a felesleges időmet ki tudjam tölteni…
A JóIsten kegyelméből olyan életem van, amely maga a Csoda!
A munkám – ami inkább hivatás -, hogy gyerekeket taníthatok, a legnagyobb megtiszteltetés és egyben felelősség is. Van, hogy könnyes szemmel lépek be az iskolakapun, hogy hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy itt „dolgozhatom”. Végtelen hála – ezért is-, hogy ez megadatott nekem. Az oktatásügy a szívügyem, s próbálok tenni érte a magam kis környezetében, hogy jobb legyen.
A Családom, a Gyermekeim a legnagyobb adomány, amelyet kaphattam, örök hála azoknak, akiktől ezt „kaptam”.
Írni akartam egy rövid szösszenetet, de ez megint nem jött össze.
Röviden csak annyit akartam írni, hogy élj úgy, ahogyan szeretnél! Dobd le béklyóidat, s élj szabadon! Felejtsd el a sok korlátozást, ami gúzsba köti a lelked, s szárnyalj végre kötetlenül! Nézd meg alaposan kire hallgatsz, mert sok „próféta” osztja az észt és nem biztos, hogy a te szemszögedből igazak vagy rád vonatkoznak, amit mondanak. Légy hálás, mert „lesz még rosszabb”. Találd már meg végre azt vagy azokat a dolgokat, amelyek igazán érdekelnek, s a szívügyeddé tudnak válni, azért, hogyha megöregszel ne függjél mások szeretetétől és figyelmétől!
Végül, de nem utolsó sorban ne higgy senkinek, még nekem se! 
Tánczos Lívia
