Egy vak koldus, házról házra járva, mindenütt ezzel a mondással köszönte meg az alamizsnát:
– Ki mit tesz, magának teszi!
Meghallotta ezt a falusi csorbadzsi felesége, és ráförmedt:
– Tudom, hogy amit mondogatsz, az én uramra mondod. Móresre tanítalak én, csak gyere erre még egyszer!
Azzal nekigyürkőzött a csorbadzsi felesége, dagasztott egy cipót, de mielőtt a kemencébe vetette volna, mérget kevert a tésztába.
Ebéd után megint elbotorkált a csorbadzsi háza előtt a vak koldus. Az úrnő, amint meglátta, kikiáltott neki az ablakon:
– Hé, apó! Gyere csak ide!
Odaadta neki a cipót.
– Fogd! – mondta. – Még meleg. Neked sütöttem, hogy megháláljam bölcs szavaidat – álnokoskodott az asszony.
Az öreg koldus motyogott valami köszönetfélét, elvette a cipót, a tarisznyájába süllyesztette és elindult. Kiment a faluból. A széles ország¬úton bandukolt. Késő este valahol a határban találkozott a csorbadzsi fiával aki lóháton jött vele szembe. A hegyekből tartott hazafelé, apja nyájait nézte meg.
– Hé, öreg! – állította meg a lovát a csorbadzsi fia. – Te egész nap koldulsz, biztosan van kenyér a tarisznyádban. Adj valami harapnivalót, mert már forog velem a világ az éhségtől! A hegyekben köleskenyérrel kínáltak, de én azt ki nem állhatom.
– Adok én szívesen, fiam! – mondta az öregember, és elővette a cipót a tarisznyájából. – Törd le a felét. Épp az imént adta egy jó asszony.
A csorbadzsi fia kikapta a kezéből a cipót, és rákiáltott:
– Az egészet! Az egészet add ide! Te majd koldulsz másikat, úgysincs egyéb dolgod!
Mohón beleharapott az anyja sütötte cipóba, megsarkantyúzta a lovát, és elvágtatott. Mire hazaért, szörnyű fájdalmak vették elő. Alighogy belépett a házba, nyomban ágynak esett, és így nyögdécselt:
– Jaj, anyám, meghalok!
Iszonyat és rémület fogta el az anyját. Végül eszébe jutott, hogy talán megmérgezték a fiát, és megkérdezte, mit evett.
– Semmit – felelte a haldokló. – Csak egy cipót ettem. Egész nap nem akadt más harapnivaló.
– Kitől kaptad azt a cipót?
– Egy koldustól. Az úton találkoztam vele, kenyeret kértem, és nekem adta a cipót.
Felsikoltott az anya, ahogy ezeket a szavakat meghallotta.
– Szűzanyám, mit tettem! Megmondta a koldus, hogy ki mit tesz, magának teszi! Igaz volt a szava, most már látom. Bár hallgattam volna rá! – zokogott kétségbeesve.
bolgár népmese
Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!
Tánczos Lívia
Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.
A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv
A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.
A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv
A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.
A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.
Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.
Rólam mondták
Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről
„Vannak emberek, akikkel öröm találkozni. Kedvet, derűt, erőt sugároznak. Átszínezik a felhőket. Magukba gyűjtik és szétszórják a nap sugarait. Lívia ilyen ember. Könnyed lazasággal, optimizmussal, magabiztosan halad az úton. Az ő Útján. Ezen a köves és nehéz, de csodákkal teli Úton. Ami a mi Utunk is.
Amikor leülök vele beszélgetni, vagy akár csak néhány percre véletlenül összefutok vele, mindig képes rá, hogy jelentősen megemelje az életkedvszintemet. Pár mondat, egy-két erőt adó kérdés, és azt veszem észre, hogy a bennem rejtőzködő bosszankodások, sajnálkozások, aggódások helyére elfogadás, hála és motiváció fészkeli be magát.
Ez a könyv egy nagy találkozás. Nemcsak Líviával, hanem önmagunkkal is. Egy jóízű beszélgetés, amely a szavak erejével sebeket gyógyít, és a lelket magasba emeli. Mint a főnixmadár.
Köszönöm, hogy elolvashattam még megjelenés előtt. Óriási élmény volt. A „világ második legjobb könyve” címen immár két könyv osztozik. De persze ez csak az én személyes, szubjektív és (nem is kicsit) elfogult véleményem, szóval, szépen kérek mindenkit, hogy ne tessék hinni nekem ebben. Inkább tessék róla meggyőződni.”
Piroska Ferenc, tanár