Miért is „természetes” néhány embernek a nemi erőszak?

Mindig is érzékenyen érintett a nők és a gyermekek bántalmazása. Óhatatlanul is felbukkannak manapság előttem a médiától visszhangos bejegyzések, írások és kommentek, amelyektől most zeng az egész internet.

Nem szeretném itt most ezt részletezni, mert aki kíváncsi utána tud olvasni a neten. Sokkal inkább érdekel engem az a gondolkodásmód, hitrendszer, amely e mögött – a némely emberek által teljesen elfogadottnak tartott – cselekedet mögött van.

Minap olvastam egy bejegyzést, aminek a címe: Ha lánynak születtél Indiában… Csak erős idegzetűeknek ajánlom az olvasását! Teljesen ledöbbentem, hogy ma a XXI. században teljesen normális Indiában, hogy egy asszony megöli nyolc – jól olvastad, nem téves a szám – újszülött leánygyermekét. Egy bűnük volt ezeknek a csecsemőknek, hogy lányoknak születtek.

De menjünk vissza a történelem bármelyik időszakába, bármelyik országba: a nőket soha nem nézték semmibe! Mikor is kaptak választójogot? 1869-ben Wyoming-ban, és most figyelj „Franciaországban, Olaszországban 1949-ben, Ausztráliában 1967-ben, Svájcban 1971-ben kaptak választójogot a nők, illetve választhattak a férfiakkal azonos feltételek között.” (forrás: wikipédia)

Miről is beszélünk akkor? A nőknek mindig is úgy kellet pattogniuk, ahogyan a férfiak elvárták. Tulajdonképpen használták őket, vagyis arra használták őket, hogy kiszolgálják az igényeiket, rendben tartsák a házat, főzzenek, mossanak, és neveljék – leginkább – a fiú gyermekeket. Több ezer éve kódolt gondolkodásmintáknak kellene megváltoznia az emberek fejében ahhoz, hogy ne legyen természetes a nők ellen elkövetett nemi erőszak, vagy csak hogy azonos szinten kezeljék őket, mint a férfiakat.

Sejt szinten rögzült a férfiakban, hogy a nők egy alantasabb népség, gyengék és ezért nem olyan értékesek, és nem valók semmire. A férfiak már az anyatejjel magukba szívták a felsőbbrendűségüket. Hiszen az első szülött csakis fiú lehetett… A környezetük és a társadalom is azt kódolta beléjük, hogy ők sokkal értékesebb tagjai a világnak. Csak nézzünk el Keletre és láthatjuk, hogyan bánnak a nőkkel a mai napig is…

És ott van a másik oldal is, ahol a nők elhitték, hogy ők nem érdemelnek egyenlő bánásmódot. Mélyen beléjük kódolták, hogy ők nem egyenrangú tagjai a társadalomnak. Megszokták, hogy mindig a háttérben vannak, és még „szavazati joguk” sincs. Az évezredek alatt természetessé vált a számukra, hogy értéktelenek és hátul a „kispadon” éljék le az életüket. Elhitték, hogy annyira értéktelenek, hogy örüljenek neki egyáltalán, ha valaki örömét leli bennük – megerőszakolja. Örüljenek neki, ha egyáltalán valaki méltónak találja őket arra, hogy megkérdezze a véleményét valamiről. Ja, hogy ilyen sokat azért ne képzeljünk már… Tehát, tulajdonképpen a nők fejében is zűrzavar van, mert elhitték azt, ami évszázadokkal, vagy évezredekkel ezelőtt működött, és elfelejtették, hogy már más szelek fújnak, és nem kell eltűrniük a nem megfelelő bánásmódot.

Természetesen nagyon sok kivétel is akad már és remélem, akinek nem inge nem veszi magára, amit írok. Sok férfiban már tudatosult a nemek közötti egyenlőség, és nem használja a párját rabszolgának, és kapcarongynak. Megadja a nőknek kijáró tiszteletet és megbecsülést azért a munkáért, amit otthon végez a háztartásban és a gyermekeik nevelésével.

De térjünk vissza arra, miért is természetes néhány embernek a nők ellen elkövetett nemi erőszak? A társadalmakat a legtöbb országokban a mai napig is férfiak irányítják – uralják. Férfiak vannak leginkább vezető beosztásokban, ahol a nők, ha ugyanazt a munkát végzik – sőt még jobban is – kevesebb fizetést kapnak. A nők hiába harcolták ki maguknak ugyanazokat a jogokat, ami a férfiaknak is jár, mégsem kerültek velük egy szintre.

Miért is várnánk el egy férfiak által irányított országban, hogy elfogadják a családon belüli erőszak törvényét? Hiszen ki tudja ezek a férfiak, mit művelnek otthon a négy fal között?

A fejekben olyan gondolkodási gátak és torzulások vannak, amelyeknek a feloldásához nem is tudom még mennyi időnek – évtizednek, évszázadnak – kellene eltelnie. A nők ugyanannyit dolgoznak – sőt néhányan még többet is – mint a férfiak, plusz még a háztartást is vezetik ugyanúgy otthon, még sincsenek megbecsülve.

Teljesen természetes, hogy a nő egész nap dolgozik, utána otthon folytatja tovább a következő műszakban a munkát. Ezzel szemben, mit tesz a férfi? Munka után haza megy – ha haza megy – és nem csinál semmit, vagy ha csinál is az a hobbija.

Lássuk, akkor mi történik a médiában, ha egy ismert férfi személyiségről kiderül, hogy megerőszakolt valakit, esetleg ezt még csoportosan is tette, vagy tetézzük azzal, hogy többször is elkövette? Az elmúlt években több ilyen esetet végig követtem és a folyamat minden esetben ugyanaz volt: a NŐ volt a hibás.

No, jól van, szépítsünk egy kicsit: mindig volt egy olyan réteg – ezek között legnagyobb megdöbbenésemre sok nő is – amely azt kezdte el hangoztatni: a NŐ kihívóan viselkedett és öltözködött biztosan, „szeretett kefélni”, könnyűvérű nőcske volt, stb. Majdhogynem már a férfi volt az ártatlan áldozat, mert a közvélemény meg meri hurcolni, vagy el meri ítélni az aljas cselekedete miatt.

Több családon belüli erőszakkal foglalkozó oldalt is követek évek óta, ahol tipikusan ugyanazokat a sztorikat mesélik el az áldozatok, sajnos. Megtörténik az erőszak, elmegy a rendőrségre az áldozat – ha elmegy – feljelentést tenni és már a kihallgatás során megalázzák és meghurcolják az áldozatot és ez a bíróságon is csak tovább folytatódik. A legtöbb esetben semmi nem történik, azon kívül, hogy majdhogynem még az áldozattal hitetik el, hogy Ő a bűnös, amiért megerőszakolták. Ma Magyarországon a nemi erőszakok 90%-át be sem jelentik pontosan ezért – mivel vajon kik a kihallgatók, vagy kik vannak a bíróságon? Férfiak! Akik ösztönösen védik a „fajtársaikat”!

A lényeg: minden olyan eset, ahol az áldozat nem adta a beleegyezést a szeretkezésre, az nemi erőszaknak minősül! A NEM az minden esetben NEM-et jelent! Ha egy újjal is hozzád ér valaki – ezt értsd szó szerint – és TE erre nem adtál engedélyt, az nemi erőszaknak minősül! Igen! Ezt komolyan mondtam!

Nincs olyan ok, kifogás, állapot, ami felülírna egy NEM-et! A NEM minden esetben NEM-et jelent.

A legrosszabb, hogy ezek az emberek – néha – még megbánást sem képesek tanúsítani. Tagadnak mindent és még majdnem az áldozatokat tüntetik fel hazugnak. Amit persze azonnal örömmel be is nyel az áldozathibáztató emberek csoportja.

Tehát ott tartottunk, hogy mai napig is vannak emberek, akiknek a fejében nem tartozik az elítélendő cselekedetek közé, ha egy nőt megerőszakolnak. Vannak, akik minden körülmények között a nőt tartják bűnösnek, és őt okolják az incidens bekövetkeztéért. És vannak, akik teljesen természetesnek veszik, hogy a nőket nem kell egyenlő számba venni a férfiakkal.

Ezekkel kapcsolatban felmerül bennem szokásomhoz híven néhány kérdés:

Vajon mennyi időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy a nőkre valóban egyenlőként tekintsenek?

Vajon mennyi időnek kellene eltelnie, hogy az emberek fejéből törlődjenek a mélyen beléjük vésődött hiedelemrendszerek?

Vajon mennyi időnek kellene eltelnie, hogy ne legyen „természetes” a nők megerőszakolása?

Vajon mi foroghat annak az embernek a fejében, aki úgy érzi joga van megerőszakolni egy nőt?

Vajon milyen értékrendek szerint él egy erőszakot elkövető ember?

Vajon mit érezne egy erőszak tevő, ha a lányával, vagy a feleségével valaki ugyanazt tenné, mint amit ő tett? Vajon akkor képes lenne megbánni a tettét?

Vajon lehet egyáltalán ezt az évezredek óta bevésődött hiedelemrendszert átírni?

Vajon hogyan gondolkodhat azaz indiai anya, aki képes megölni nyolc leány gyermekét?

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy az elnyomott nők öntudatra ébredjenek?

Vajon mikor fog megváltozni a törvénykezés a nemi erőszakkal kapcsolatban?

Vajon mikor fogják komolyan venni a családon belüli erőszakot?
Vajon hogyan menti fel magát az erőszak tevő a cselekedete alól?

Vajon milyen hihető sztorival magyarázza meg az aljas tettét a bűnös?

Vajon felfogják egyáltalán, hogy nem helyes, amit tesznek, tettek?

Vajon valóban olyan erős az évezredek óta beléjük kódolt hitrendszerük a nők bántalmazásával kapcsolatban, hogy tényleg nem fogják fel mennyire súlyos bűncselekményt követtek el?

Mi lenne, ha képesek lennénk semmissé és nem megteremtetté tenni minden olyan gondolkodási mintát, ami nem becsüli és tiszteli a nőket?

Mi lenne, ha a férfiak végre egyenrangú társként tekintenének a nőkre?

Mi lenne, ha a nők képesek lennének egyenrangú társként tekinteni önmagukra?

Mi lenne, ha hajlandóak lennénk felszámolni az évezredek óta belénk rögzült hitrendszereinket a nők alsóbb rendűségével kapcsolatban?

Mi lenne, ha a nők ugyanolyan elismerésben részesülnének, mint a férfiak?

Mi lenne, ha képesek lennénk felszámolni a mélyen gyökerező hiedelemrendszereinket a nők megengedett bántalmazásával kapcsolatban?

Mi lenne, ha a társadalom nem tenne különbséget a nők és a férfiak között?

Mi lenne, ha képesek lennénk megteremteni az egyenlőséget?

Mi lenne, ha a törvénykezés komolyan venné a nők elleni – valódi – erőszakot?

Mi lenne, ha megszületnének azok a törvények, amelyek megvédik a családon belüli erőszak áldozatait?

Mi lenne, ha a békét választanánk a harcok helyett?

Mi lenne, ha mindenki képes lenne a fejében helyre tenni az évezredes dolgokat és mai kor elveit?

Úgy gondolom valamelyest sikerült adnom egy másik nézőpontot arról, vajon miért is természetes néhány embernek a nemi erőszak?

Mint mindig ez is csak egy érdekes nézőpont, amin elgondolkozhatsz.

Tánczos Lívia

Könyvrendelés: A SikerÚtja titkos lépései