Mikor döntötted el, hogy nem hiszed el szerethető vagy?

A mai „mesében” a szeretetről szeretnék egy kicsit írni, rávilágítani más szemszögekre és kérdéseimmel elgondolkodtatni és rámutatni más nézőpontokra.

Főnix gyermekkorában nagy szigorban nőtt fel. Gyakori volt náluk a verés, a büntetések különböző módjai, a manipuláció és a lelki terror. Átlagos családnak volt mondható az övék kívülről, ahol a szülők keményen dolgoztak, hogy abból a nagy szegénységből, amiben felnőttek kijöjjenek. Így meg tudtak teremteni egy viszonylagos biztonságos környezetet, volt mindig étel az asztalon, tiszta ruha. De mivel őket sem szerették a megfelelő módon, nem volt előttük követendő példa, így nem tudták, hogyan is kellene Főnixet helyesen szeretni. Főnix azzal az érzéssel nőtt fel, hogy őt „senki sem szereti”, amit bizonyítani is látott a verések és büntetések kereszttüzében. Korán megtanulta, hogy a szeretet zászlaja alatt – azok az emberek, akiket a legjobban szeret, akiktől függött az élete, akiknek a biztonságos környezetet kellett volna biztosítania érzelmi szinten is – bántalmazzák. Félelemben és rettegésben nőtt fel, hogy vajon miért fog következőnek kikapni, mikor veszíti el a számára fontos személyek szeretetét. Amiből persze a megfelelési kényszer is kialakult, de ez egy következő történet lesz…

Természetesen ezekre a felismerésekre csak felnőtt korában jött rá. Látta a szüleit kívülről, és pontosan tudta, hogy a tőlük telhető maximumot adták, a legjobb tudásuk szerint nevelték fel. Szerette őket és megbocsátott nekik, hiszen felelősséget vállalt az életéért és nem akarta kiadni az irányítást a kezéből.

Viszont a tudatalattiban elültetett bénító programok futottak, az elnyomott fájdalmak emléknyomai megőriződtek, a rettegés a szeretett személy elvesztésétől megmaradt. Ezekkel igazából nem is volt tisztában, hiszen az önszabotázs programokra, és az önkorlátozó hiedelmeinkre rájönni nem mindig egyszerű.

Főnix családot alapított és mivel ezek még nem voltak feldolgozva benne, elkezdte ugyanezeket a köröket futni. Átélt valami nagyon hasonlót, mint gyermekkorában. A tudatában mélyen eltemetett fájdalmai mind gyógyulásért kiáltottak, ezért megteremtette ugyanazokat – vagy legalábbis hasonló – körülményeket, mint gyermekkorában.

Nem tudta befogadni a szeretet, amit kapott. Nem tudta, hogyan kell szeretet adni. Később pedig, amikor már nem volt túl fényes a helyzet, hosszú évekre benne ragadt egy olyan szituációban, ahol – ismét – a szeretet zászlaja alatt hagyta, hogy „bántalmazzák”. Annyira el volt foglalva azzal a hihetetlen fájdalommal, amit átélt – mert nem érezte szeretve magát –  hogy csak a válása után egy évvel jött rá, hogy családon belüli erőszak áldozata volt és ha helyén lett volna az önbecsülése már sokkal hamarabb kilépett volna. Tulajdonképpen “megteremtette” ugyanazokat a körülményeket, mint gyermekkorában, mert az volt számára az “ismerős” és “biztonságos” környezet. Ebben a helyzetben tudta, hogyan kell “viselkedni”, hogyan “élje túl” a mindennapokat.

A válása után hiába voltak új kapcsolatai, hiába szerették és fogadták el, valamilyen úton módon mindig lezárultak. Nem látta kívülről önmagát, nem értette mi és miért történik vele. Megint csak ugyanabban a szituációban érezte jól magát, amit már régóta ismert ez pedig a “senki sem szeret” “biztonságosnak” tűnő környezete volt. Míg nem egyszer elkezdte feltenni önmagának a megfelelő kérdéseket, és hajlandó volt szembenézni a múlt sötét árnyaival…

Sajnos néha – vagy sokszor – belekeveredünk olyan szituációkba, ahol szeretet morzsákért pitizünk, és egy bizonyos személytől tesszük függővé a boldogságunkat. Elvárjuk, hogy a megfelelő módon szeressenek minket, ha pedig véletlenül megkapjuk, amit szeretnénk, akkor elmenekülünk, mert keserves tapasztalatokon keresztül tanultuk meg, hogy szeretni fáj.

Innentől pedig elindul egy mókuskerék, amiben áhítozunk a szeretetre, de képtelenek vagyunk befogadni, mert megtanultuk, hogy annak majdnem mindig gyötrelmes ára lesz. És beszélek itt bármilyen kapcsolatról, nem csak párkapcsolatról.

Ha Te is egy ilyen Főnix vagy, akkor szeretnék a gyógyulásod érdekében feltenni néhány kérdést:

Vajon mikor döntötted el, hogy nem hiszed el, hogy szerethető vagy?

Vajon mikor döntötted el, hogy többet nem hiszel senkinek sem, aki azt mondja: szeret?

Vajon mikor választottad a társnélküliséget?

Vajon mikor döntötted el, hogy inkább egyedül maradsz, minthogy még egyszer valaki megbántson?

Vajon mikor zártad be végleg a szíved a szeretet elől?

Vajon mikor jöttél rá, hogy képtelen vagy befogadni a szeretet?

Vajon mikor jöttél rá, hogy félsz újra szeretni? Rájöttél már egyáltalán?

Vajon mikor hitted el, hogy a szeretet zászlaja alatt csak a fájdalom gyümölcse terem?

Vajon mikor hitted el, hogy senki sem szeret?

Vajon mikor döntöttél úgy, hogy nem engeded meg senkinek sem többet, hogy szeressen Téged?

Vajon mikor zártad be azt a csodálatos embert, aki vagy a szeretet elől?

Vajon mikor jössz rá, hogy elsőnek neked kell önmagadat szeretned, tisztelned és elfogadnod, hogy képes legyél a szeretet befogadni?

Mi lenne, ha képes lennél újra szeretni?

Mi lenne, ha képes lennél újra befogadni a szeretet?

Mi lenne, ha hinnél benne, hogy a szeretet zászlaja alatt nem csak a fájdalom gyümölcse terem?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy a szeretet zászlaja alatt a boldogság gyümölcse is teremhet?

Mi lenne, ha elkezdenéd végre szeretni önmagad, hogy más is tudjon szeretni Téged?

Mi lenne, ha egy boldog és szeretettel teli párkapcsolatot választanál?

Mi lenne, ha képes lennél a tudatalatti önszabotázs programjaidat felülírni, vagy törölni?

Mi lenne, ha nem szabotálnád többet a boldogságod?

Mi lenne, ha innentől átlátnál magadon, amikor a régi fájdalmas hitrendszereid próbálják átvenni feletted az irányítást?

Úgy gondolom nagyon sokan vannak ugyanezzel a történettel, amit leírtam. Látom magam körül az embereket, akik nem tudnak megszabadulni a múlt árnyaitól, fájdalmaitól és félelmeitől. Képtelenek másként viselkedni, mert a mélyen a tudatalattiban rögzült, eltemetett bénító érzések megakadályozzák őket.

Értem, hogy nem a legkönnyebb szembe nézni a múlt árnyaival, szembesülni a sebezhetőségünkkel, és felszámolni ezeket a fájdalmas emlékeket. De ha képes vagy más szemszögből is tekinteni a veled történő eseményekre, a reakcióidra, képes vagy megérteni minden esemény a Te érdekeidet szolgálja, és képes vagy esélyt adni magadnak a szeretet adására és befogadásra, akkor lehet, hogy olyan boldogság lesz a részed, amiről most még álmodni sem mersz.

Tánczos Lívia

Könyvrendelés: A SikerÚtja titkos lépései