Egy okos amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy Ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem, de a közel múltban megbuktatott egy egész osztályt.

Miért? Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy az "Obama care" szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény, sem gazdag, sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majd magát.

A professzor azt mondta, OK, próbáljuk ki a tervet és majd meglátjuk kinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csak összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó?
Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztályban beleegyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat lesz.

Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak, mert sokat tanultak, reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az meg örült az osztályzatnak.

A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben keveset tanultak, még kevesebbet tanultak, és akik először sokat tanultak, úgy gondolták, hogy akkor ők minek igyekezzenek és Ők is kevesebbet tanultak. Így a második teszt eredménye csak egy elégséges 2-es lett.

A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki kevesebbet tanult és mindegyik a másikat okolta az alacsony eredményekért. Tehát senki nem volt megelégedve és mindenki megbukott.

Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyan ilyen módon alapszik és azért fog az is megbukni. Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől, hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát, ha Ő azért kevesebbet kap.

Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:

1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.
2. Ha kapsz valamit, amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett megdolgozni.
3. A kormány nem tud adni senkinek semmit, addig amíg azt valaki mástól el nem veszi először.
4. Semmit nem tudsz megsokszorosítani úgy, hogy először elosztod.
5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni, mert a másik fele úgyis eltartja, és mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan, aki nem csinál semmit, ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.

 

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről

„Újjászületés… Életünk során mindnyájan kapunk arra lehetőséget, hogy főnixmadárként újjászülessünk. Hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel, csak rajtunk múlik. Tánczos Lívia könyve ezen a folyamaton vezet végig. Az újjászületés lépcsőfokain a megnyílás által, személyes történetekbe ágyazva, belső megélésekkel erősítve a folyamatot. Az elfogadás, az önszeretet és az önmagad felfedezésének útján keresztül vezet egy könnyebb és boldogabb élet felé. Eszközöket ad és lehetőségre világít rá, hogy ha elköteleztük magunkat a változás iránt, azt könnyedén és félelmek nélkül vigyük véghez. A könyvet szeretettel ajánlom mindazoknak, akik úgy érzik, itt az idő az újjászületésre!

Dr. Hörömpő Andrea, a Lélekmozaikok és az A találkozás, ami elrendeltetett című könyvek szerzője