Építkezés...

Régóta gondolkozom, hogy megírom ezt a történetet, de valószínűleg most jött el az idő, hogy ezt meg is tegyem.

Mindig kertes házban éltem, de 10 évvel ezelőtt az életem úgy alakult, hogy egy szép társasházba költöztünk Kecskemét belvárosában. Közel volt a munkahely, gyalog jártam, és minden elérhető volt néhány perces sétával. Szép volt a lakás, kényelmes, mindenkinek volt saját hálószobája, de nem volt terasz (meg lift :D). Én, aki megszoktam, hogy bármikor kimehetek az udvarra sétálni, levegőzni vagy csak üldögélni, hirtelen be lettem „zárva” a négy fal közé (én legalább is így éltem meg). Ha Te mindig lakásban éltél lehet nem érted a gondolataim.

Elhittem 10 évvel ezelőtt, hogy egyedülálló nőként, nem jár nekem a kertes ház, és az a racionális döntés, hogy egy kényelmes lakást vegyek. Elhittem. Hiszen, majdnem kivétel nélkül, mindenki ezt sugallta a környezetemben.

Teltek múltak a napok, a hetek és a hónapok és egyszerűen nem tudtam, mit keresek ott, hogy fog ez változni, és leginkább, hogyan lesz nekem valaha kertes házam. Hiszen a józan paraszt ész azt sugallta, hogy ez túl kockázatos lépés lenne, és a racionalitás nem azt diktálta, hogy erre valaha is esélyem lesz. Őrlődtem a megtegyem vagy ne tegyem között. Néha meghirdettem a lakást, de nem kellett senkinek. Utána nem árultam, aztán megint árultam…

Azután 4 évvel ezelőtt olvastam Dr. Joe Dispenza könyvét, és néhány dolgot még jobban megértettem, és a helyére került egy két dolog a fejemben. Elkezdtem alkalmazni néhány technikát napról napra következetesen, és fél év múlva – láss csodát – elkelt a lakás, úgy hogy nem is volt hirdetve.

Mondhatnám azt, hogy meglepődtem, de nem mondom, hiszen amikor a bizonyosság ott van a szívedben, hogy itt bizony változásoknak kell lennie, mert megköveteled a változást, akkor maximum a hogyan-on fogsz meglepődni, mert az univerzum valóban meg tud lepni.

Azt, hogy hogyan reagált a környezetem a fantáziádra bízom.

Tehát ott álltunk lakás nélkül, és nem tudtuk, hogyan tovább. Volt 5-6 (!) hónapunk, hogy kiköltözzünk. November vége volt, decemberre lett valami a szerződésből. Eltelt karácsony, eltel az új év és hihetetlen önfegyelemre volt szükségem, hogy ne pánikoljak.

Azután egy kedves ismerős január elején azt mondta felépíti a házam Ballószögön. Kattogott az agyam, hogy építkezés vagy már kész ház, hiszen ki volt nézve egy ház Helvécián. Pontosan tudtam, hogy segítséget senkitől sem várhatok vagy kérhetek a döntéshez, hiszen honnan is tudná bárki, mi a jó nekem, maximum megint racionális, ész érveket hallgathatok, de attól még azt, amit tiszta szívből szeretnék csak én tudhatom.

Megszületett a döntés. Építkezünk.

Megint csak a képzeletedre bízom, hogy vajon, hány ember tartott normálisnak, hogy egyedülálló nőként és édesanyaként belevágok életem egyik legnagyobb projektjébe.

Ha már építkeztél, vagy hallottál olyat, aki építkezett, akkor el tudod képzelni, hogy nem egy fáklyás menet, ha belevágsz egy ekkora hatalmas vállalkozásba. Nem szeretném ecsetelni, miken mentem keresztül, mert voltak cifra csavarok, de talán majd egyszer…

Jött az albérlet és a végeláthatatlannak tűnő napok és hetek az építkezés csúszása miatt. A legnagyobb önuralomra volt szükségem, hogy ne őrüljek meg néha… De így is hihetetlen gyorsan felépült a kisházikónk.

Augusztusban lesz 3 éve, hogy beköltöztünk. Azóta a kert meseszép zöldellő park lett, ahol a rengeteg bogár és rovar örömmel repked. Ilyenkor (tavasszal és nyáron) amikor csak tehetem kimegyek a kertbe, nézegetem a virágokat, cserjéket, fákat és bokrokat és beszélgetek velük. Végtelenül hálás vagyok, hogy ezt megélhetem és megtapasztalhatom.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Ha van egy álmod, akkor NE mondj le róla! Sokkalta rosszabb lenne, ha az életed vége felé közeledve azon agyalnál, hogy „Miért is nem próbáltam meg?”vagy „Vajon, mi lett volna, ha nem másra hallgatok?”.

Bátor voltam? Lehet. Nem tudom. De azt igen, hogy az idő nem vár, és mindig bántam volna, ha soha nem próbálom meg. Nem akartam tovább úgy élni, hogy az álmaim csak a fejemben létezzenek, és minden tavasszal és nyáron sóvárogjak a természet közelségének a hiánya miatt. Én meg akartam élni az álmaim!

Készen állsz arra, hogy a legmerészebb álmaid is valóra váljanak?

Tánczos Lívia