Életmódváltás...

Az elmúlt évek csöndes elmélkedése, motiválatlansága és céltalansága magával hozta azt a tunyaságot, aminek a következménye sok-sok plusz kiló lett. Éveken át időnként felbukkant a gondolat, hogy „jó volna lefogyni”, mert amit a tükörben láttam, és ahogyan éreztem magam a bőrömben, az már nem igazán töltött el örömmel, de nem volt meg az erő és az akarat, hogy valóban tegyek is valamit ez ügyben. Így maradtak az egyre nagyobb méretű ruhák és a lelkiismeret-furdalás az akaratgyengeség miatt, hogy nem vagyok képes lefogyni, vagy még inkább életmódot váltani, aminek hosszútávon egészségügyi következményei is lehetnek.

Lelkileg jól voltam, hiszen mindent megtettem, hogy amit a könyveimben leírtam ne csak elmélet legyen a számomra, hanem az életem része is legyen, és alkalmazzam napi szinten. Legalábbis úgy gondoltam (inkább elhitettem magammal), hogy „jól vagyok”, miközben pontosan ismertem a túlsúly lelki okait. De sokkal egyszerűbb volt a struccot játszani, mint szembenézni a saját démonjaimmal.

Ezzel a csendes belső monológgal évekig voltam el, aminek következményeként 20-30 plusz kiló boldogtalan cipelője lettem. De az a bizonyos szög már egyre jobban szúrt, mígnem 2022. őszén meghoztam azt a döntést, hogyha törik, ha szakad, végig csinálom. Nincs kompromisszum, nincs kifogás, nincs több mellébeszélés.

Életmódváltás van. Pont.

Nem diéta és nem fogyókúra van, hanem életmódváltás.

Miért életmódváltás? Mert ha a diétával leadod a kilókat, és utána ugyanúgy étkezel, mint előtte, akkor ugyanúgy is fogsz kinézni egy bizonyos idő után. Próbáltad már? Na ugye. Tíz évvel ezelőtt paleo étkezés szerint ettem és nem is volt gondom a súlyommal. Akkor kúsztak vissza a kilók, amikor már nem a paleo szerint ettem.

Hogyan jut el addig a pontig valaki, hogy mást választ, mint előtte? Több oka is lehet. Egy esetleges betegség is teheti sürgetővé a döntést, vagy egy erős kritika is érinthet minket olyan mélyen, hogy mást választunk a továbbiakban az életünk tapasztalásává. Nem tudom kinek, mi lesz az a nyomógomb, amiért képes meghozni az életében egy más választást, aminek a következtében leolvadnak róla a kilók.

Egyedül is nehéz belevágni egy ilyen kihívásba, hiszen a környezetünk nem igazán fogja érteni, mi is az oka hirtelen annak, hogy másként étkezünk. A családi eseményeken és ünnepeken nehéz nemet mondani, mert előfordulhat, hogy nincs olyan étel, ami belefér az új étkezésünkbe.

Tehát, ha nincs a környezetünkben valaki vagy valakik, akik támogatnának, akkor többszörösen nehezített pályán vagyunk, hiszen nem csak a környezetünk nem áll mellettünk (és leginkább nem hiszi el, hogy képesek vagyunk megcsinálni), hanem még önmagunkat is le kell győznünk.

Vagyis évek és évtizedek berögzült szokásait és szokásmintáit kell megváltoztatnunk, amihez idő kell. Idő kell az új szokások kialakításához. Idő kell az új gondolatminták elsajátításához. Idő kell az új ÉN megalkotásához. Sokan ezen buknak meg. Mert holnapra akarják azt, amiért mások hónapokon és éveken át keményen dolgoztak.

A más választásaim eredményeként négy hónap alatt 20 kilógrammot fogytam, majd a következő 2 hónapban még 5 kilót, és még nincs vége…

Hogy nehéz volt-e? Én nem éreztem annak, mert pontosan tudtam, hogy mit akarok. Fejben ez már régen kész volt, csak a tettek nem követték a gondolatokat. Mikor végre meghoztam azt a döntést, hogy mást választok ettől a naptól, akkor már megvolt bennem az az önfegyelem és önuralom, hogy „nincs kompromisszum”, ez végig fogom csinálni.

Készen állsz a változásra?

A következő 6 hónap így is, úgy is fog telni az életedben. Mit szeretnél megtapasztalni fél év múlva?

 

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó

 

 

 

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről

„Vannak emberek, akikkel öröm találkozni. Kedvet, derűt, erőt sugároznak. Átszínezik a felhőket. Magukba gyűjtik és szétszórják a nap sugarait. Lívia ilyen ember. Könnyed lazasággal, optimizmussal, magabiztosan halad az úton. Az ő Útján. Ezen a köves és nehéz, de csodákkal teli Úton. Ami a mi Utunk is.

Amikor leülök vele beszélgetni, vagy akár csak néhány percre véletlenül összefutok vele, mindig képes rá, hogy jelentősen megemelje az életkedvszintemet. Pár mondat, egy-két erőt adó kérdés, és azt veszem észre, hogy a bennem rejtőzködő bosszankodások, sajnálkozások, aggódások helyére elfogadás, hála és motiváció fészkeli be magát.

Ez a könyv egy nagy találkozás. Nemcsak Líviával, hanem önmagunkkal is. Egy jóízű beszélgetés, amely a szavak erejével sebeket gyógyít, és a lelket magasba emeli. Mint a főnixmadár.

Köszönöm, hogy elolvashattam még megjelenés előtt. Óriási élmény volt. A „világ második legjobb könyve” címen immár két könyv osztozik. De persze ez csak az én személyes, szubjektív és (nem is kicsit) elfogult véleményem, szóval, szépen kérek mindenkit, hogy ne tessék hinni nekem ebben. Inkább tessék róla meggyőződni.”

Piroska Ferenc, tanár