Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővászon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban - a saját lábnyoma, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett, és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.
- Uram - szólalt meg zavartan -, azt mondtad, ha a te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.
- Kedves gyermekem - felelte az Úr -, én szeretlek és sohasem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy nyom, mert ott a karomban vittelek.
Forrás: Erőleves a léleknek
