„Rabszolgatartó gyerekek”
Sokszor közmegdöbbenés tárgyává válok, amikor elmondom, hogy a gyermekeim besegítenek a háztartásba. Ami azt jelenti, hogy a fiam is és a lányom is takarít, mosogatnak, mosnak, teregetnek, ablakot takarítanak, ha kell főznek is, vasal a lányom, a fiam cserébe a „férfi” munkát végzi, ha olyan szituáció adódik (pl.: cipekedés).
A héten, kedden a fiam ebéddel várt, mert délután volt suliban. Volt, hogy a lányom rántott húst készített, mert én nem voltam otthon. Egy biztos éhen halni nem fognak, ha én hosszabb ideig távol vagyok, amire már volt is példa. Vagyis egy kicsit sem ijednek meg, ha a konyhában esetleg nekik kellene főzniük.
Nálunk ez a természetes. Hiszen nem vagyok senki szolgája. Együtt élünk egy háztartásban, ahol vannak feladatok, amiket – ha tetszik, ha nem – el kell végezni. Én sem szeretem csinálni, de attól még el kell végezni. Én is így nőttem fel – hála édesanyámnak, ezért számomra evidens volt, hogy a gyermekeimet is ebben a szellemben nevelem.
Persze ilyenkor jön a kérdés, hogy hány évesek? Igen, már 14 és 17. De nem tegnaptól csinálják ezeket, hanem hosszú évek óta. Elég nagy bajban lennék, ha tegnap „világosodtam” volna meg és döbbentem volna rá, hogy egyszer ezek a gyerekek fel fognak nőni és saját háztartást fognak vezetni. És elég nagy bajban lennék, ha tegnap jöttem volna rá, hogy nem akarom őket kiszolgálni, nem az a természetes, hogy ők tévéznek, gépeznek és olvasnak, én pedig lihegve lesem minden óhajukat és pattanok, amikor kitalálják, hogy palacsintát kérnek – és persze mindezt munka után.
A lányomnál egyértelmű volt, miért ebben a szellemben nevelem. A fiamnál viszont több ok is van. Először is bármikor keveredhet olyan helyzetbe, hogy egyedül él és háztartást kell majd vezetnie. Másodszor pedig, ha családot alapít, akkor ne legyen már természetes a számára, hogy mindent az asszonynak kell elvégeznie. Nem gondolom, hogy a férfiak szállóvendégek a saját házukban és az a normális, ha a nő csinál mindent a házban. Bizony szükség van a munkamegosztásra itt is.
Amikor még picik a gyerekek mindent szeretnének csinálni, amit a szüleiktől látnak. Számukra, akkor még az a természetes, hogy segítenek apának és anyának. Mégis sokan nem engedik őket főzni, takarítani, kopácsolni, autót szerelni, mert akkor több ideig tart. Pedig pont a legfogékonyabb időben kellene megtanítani a gyerekeket, hogy ezeket közösen kell végezni.
A héten beszélgettem gyerekekkel, 12 és 13 évesekkel és voltak köztük olyanok, akik teljesen kiakadtak azon, hogy ő nekik mosogatniuk kellene este a vacsora után. Meg is kérdeztem őket: „Rabszolgákat tartotok, hogy kiszolgáljanak titeket és mindent úgy csináljanak, ahogy ti szeretnétek?” A válasz pedig: „Igen.” Nem is értették, miről beszélek. Értetlenül néztek rám és amikor megkértem őket, hogy aznap este menjenek oda az édesanyjukhoz, mondják neki „szeretlek” és mosogassanak el vacsora után, akkor teljesen felháborodtak, hogy ők ugyan biztosan NEM.
Kedves Szülők, akik kiszolgáljátok a Gyermekeiteket! Biztosan azzal tesztek jót, ha a gyermekeitek cselédei vagytok? Előnyös a gyermekeitek számára, ha nem vesznek részt a házimunkában? Milyen hátrányuk származhat a gyermekeiteknek, ha besegítenek a háztartásba? Kevesebb idejük jut facebook-ozni? Miért gondolod azt, hogy a gyermekednek nem szükséges ezeket az adottságokat elsajátítani? Tényleg úgy gondolod, hogy elveszítenéd a gyermeked szeretetét, ha egy kicsit következetes lennél és egyértelmű házszabályokat, esetleg napirendet, munkamegosztást vezetnél be? Milyen előnyöd származhat belőle, ha a hétvégi takarítást közösen végeznétek el?
Nem tudom, hogy melyik módszer a jó. Erre majd az idő ad választ.
Nem biztos, hogy én teszem jól, hogy nem döglök bele a házimunkába. De egy biztos: most, ebben a pillanatban számomra sokkal könnyebb, hogy a lakásban élők közösen osztoznak a munkákon. Hogy idővel ennek, mennyi hasznát veszik az majd kiderül.
Tánczos Lívia
