Nagyanyámnál nevelkedtem az Arkansas állambeli Stamps-ben. Meghatározó élményem abból az időből az, ahogyan akkor viselkedett, ha megrögzött sopánkodó lépte át boltja küszöbét. Valahányszor ilyen panaszos természetű vevő közelgett, nagyanyám sokatmondó hangsúllyal beszólított:

-Gyere csak, kicsikém, gyere gyorsan!

Természetesen habozás nélkül engedelmeskedtem.

Nagyanyám megkérdezte a vásárlót:

-Hogy s mint, Thomas szomszéd?

-Nem valami jól – hangzott a válasz, és határozott sopánkodás csendült ki belőle. – Ma nem valami jól, Henderson mama. Tudja, ez a hőség. Ki nem állhatom ezt a fülledt meleget. Hű, mennyire utálom! A nyelvem kilóg. Elpusztulok ettől a hőségtől.

Nagymami csak állt rendíthetetlen nyugalommal, karját keresztbe fonta, és halkan sóhajtott:

-Aj-jaj-jaj!

Máskor a sopánkodó így nyöszörgött:

-Gyűlölöm a szántást! Az a komisz föld nem akar engedni, az öszvéreim meg fabatkát sem érnek. Nem hallgatnak a jó szóra. Megőrülök. Nem jutok egyről a kettőre. Kezem-lábam feltört, szemem-szám tele porral. Undorító egy munka!

Nagyanyám pedig keresztbe font karral, bölcs nyugalommal ismét felsóhajtott:

-Aj-jaj-jaj! – aztán rám nézett, és bólintott.

Mihelyt a sopánkodó kitette a lábát az üzletből, Nagymami maga elé állított, és elmondta, amit már legalább ezerszer, legalábbis nekem úgy tűnt:

-Hallottad, kicsim, hogy panaszkodott. Ezésez szomszéd vagy Jajnekem szomszédasszony? Hallottad?

Ilyenkor bólintottam.

-Szerte a világon sokan hajtották álomra múlt éjjel a fejüket – folytatta Nagymami -, akik soha többé nem ébrednek fel. Nem látják többé a napvilágot, ágyuk ravatal lett, takarójuk szemfedél. Azok a szerencsétlen flótások bármit odaadnának, bármit a világon, csak öt percig élvezhessék azt a pocsék időt vagy tíz percig foghassák az eke szarvát, ami miatt az az ember annyira morog. Hát vigyázz a panaszkodással, kicsim! Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!

Azt mondják, az ember életében ritkák a tanulásra fogékony pillanatok. Úgy tűnik, Nagymami három- és tizenhárom éves korom között minden ilyen pillanatomat megragadta. A sopánkodás nemcsak méltatlan, de veszélyes is lehet. Felhívhatja a gonosztevők figyelmét, hogy áldozat van a közelben.

Maya Angelou