Leírhatatlan érzés, amikor boldog vagy. Szavakkal nem tudod kifejezni azt az érzést, ami lelkedben van. Csak mosolyogsz! Egyfolytában csak mosolyogsz bármi is történik veled, mindegy, hogy "jó" vagy "rossz" dolog történik. Mert tudod, hogy a jó és a rossz csak címkék és az adott pillanatban nem tudod, hogy az adott esemény jó vagy rossz. Csak élsz, mert végre élsz! Örülsz minden pillanatnak, örülsz az esőnek, a napsütésnek... megéled végre minden pillanat varázsát. A felhők felett jársz szó szerint, kívülről nézed az embereket és nem érted mi bajuk a világgal, miért küzdenek az árral szemben, mikor minden esemény az ő érdekeiket szolgálja, csak ezt még ők nem látják. Csak mosolyogsz! Az ismerősök, rokonok és "barátok" nem értik mi történt veled, azt hiszik megbolondultál, mert Te évek óta nem ilyen vagy. Nem értik miért vagy Te ilyen "nyomorult" helyzetben ilyen boldog, nem értik miért nem panaszkodsz, nem értik miért nem vagy ugyanolyan rossz kedvű, mint hosszú évek óta. És mivel nem értik mitől van egyfolytában olyan fene jó kedved mindent megfognak tenni, hogy lehúzzanak az ő szintjükre, vagy legalábbis ugyanoda, ahol eddig voltál. Mert az ugye nem lehet, hogy Te boldog legyél és ő nem?! Csak mosolyogsz! Ha megkérdezik tőled mitől vagy boldog nem tudsz rá válaszolni, mert a válasz "csak". Már tudod, hogy nem kell indok és külső körülmény a boldogsághoz, mert az élet varázslatos, és Te látod végre a csodát, ami körül vesz. Eljutottál arra a pontra, hogy senkivel sem cserélnél, pedig a külső szemlélő csak azt látja nagyon nagy szarban vagy, de Te tudod, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna veled. Csak mosolyogsz! Senki nem érti miért, csak az aki ugyanúgy érez, mint TE!