Florence Chadwick csak áthatolhatatlan ködfüggönyt látott amikor előrenézett. Tagjai elgémberedtek, már csaknem tizenhat órája tempózott.
A nők közül elsőként úszta át mindkét irányban a La Manche csatornát. Most, harmincnégy évesen azt tűzte maga elé, hogy a Szent Katalin-szigettől a kaliforniai partokig úszik.
Azon az 1952. július 4-i reggelen a tenger jeges fürdőnek tűnt, a köd úgy összesűrűsödött, hogy alig látta a kísérőcsónakokat. Cápák cirkáltak magányos alakja körül, csak riasztólövésekkel lehetett elzavarni őket. Óráról órára vergődött előre az óceán fagyos szorításában, mialatt milliók figyelték az országos tévélánc képernyőin.
Mellette, az egyik csónakból az édesanyja és az edzője biztatta. Azt állították, hogy már nincs messze a cél. Ő azonban csak a ködöt látta. Buzdították, hogy ne adja fel. És ki is tartott… egészen addig. Már egy kilométer sem volt hátra, amikor kérte, hogy húzzák ki.
Órákkal később, még mindig dideregve nyilatkozta egy riporternek.
-Tudja, nem mentegetőzésképpen mondom, de ha láthattam volna a partot, akkor végigcsinálom.
Nem a kimerültség, nem is a hideg víz győzte le. Hanem a köd. Egyszerűen nem látta a célt.
Két hónap múlva ismét megpróbálta. Ezúttal a nem kevésbé sűrű köd ellenére tántoríthatatlan elszántsággal úszott, a cél világosan kirajzolódott elméjében. Tudta, hogy valahol a ködfal mögött ott a szárazföld, és ezúttal sikerült! Florence Chadwick lett az első nő, aki átúszta a Szent Katalin-csatornát, két órával megjavítva a férfi világcsúcsot!
(Forrás: Erőleves a léleknek)