Az ateista filozófia professzor

Az ateista filozófia professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Az idős ács története

 Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
- Valahogy majd csak elleszek – mondta

Jack Canfield: Monty Roberts

Ez a történet Jack Canfield A siker alapelvei című könyvében olvasható:

"Lesznek, akik majd megpróbálnak lebeszélni bennünket a terveinkről. Azt fogják mondani, hogy megőrültünk, és ezt úgysem lehet megvalósítani. Lesznek, akik kinevetnek, és megpróbálnak lehúzni a saját szintjükre. Monty Roberts barátom, Az igazi suttogó szerzője álomrablóknak hívja az ilyen embereket. Ne is figyeljünk rájuk.

A katasztrófa haszna

Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán.

Hogy mit is jelenthet egy jobb agyféltekés rajztanfolyam?

A neten gyakran minden olyan arctalan. Olvassuk a leírt szavakat egymás után és nem tudjuk, hogy ki is van a szavak mögött.
Én Andi vagyok, vállalom, hogy izomsorvadással, mozgáskorlátozottsággal élek születésem óta. Rossz leírni is, nemhogy átélni ,mert valójában fáj, hogy nem mozoghatok, futhatok vagy táncolhatok úgy mint mások, de a célom évek óta az, mióta az eszem tudom, hogy mindezt megtehessem. A küzdelmem a céljaimért ma is tart, nap mint nap gyógytorna, mozgásfejlesztés stb. segítenek, hogy ne adjam fel a reményt , amit oly nehéz évek távlatában fenntartani.

Tanulni sosem késő

Egyik kedvenc történetem szeretném elmesélni, ami a célkitűzés erejéről szól. Ha van egy célod, és csak arra fókuszálsz, akkor minden akadályt képes vagy legyőzni!

Későn érő típus vagyok, így főiskolára kilenc évvel az érettségi után mentem. Mindig is szerettem volna tanítani, hiszen ezen képességeim már az oviban is megmutatkoztak, amikor én vigyáztam a gyerekekre az ovo néni távollétében.

A Siker, a Jólét és a Szeretet

Egy asszony kijött a ház­ból, és látta, hogy három, hosszú, fehér sza­kállú öreg­em­ber üldö­gél ott, aki­ket nem ismert. Meg­szó­lí­totta őket:

- Éhes­nek lát­szo­tok. Kér­lek, gyer­tek be és egye­tek vala­mit.

- Itt­hon van-​​e a ház ura? - kérdezték.

- Nem. -  vála­szolta az asszony.  Nincs itthon.

A szamár története

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.

Brian Tracy – A gyémántmező elmélet

“A gyémántmező elmélet egy öreg farmerről szóló történetből ered. Elment gyémántot kutatni Afrikába. Eladta a farmját, vette a cókmókját, elment gyémántot kutatni. Elfogyott a pénze, és végül meghalt szegényen és magányosan. Ezalatt otthon, a régi farmján az új tulajdonos rátalált a világ legnagyobb gyémántjaira.

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

„Tánczos Lívia könyve, A SikerÚtja titkos lépései nem egy egyszerű útmutató. Olyan dolgokat ír le, amik mindenkinek fontosak és irányadóak lehetnek, ugyanakkor ráébreszti az embert arra is, mennyi mindenben lehet és kell is még fejlődnie. De nem csak 'megmondja a tutit', hanem kézen fogva, támogatva végigvezet az úton, amit mindenkinek magának kell bejárnia, legyen főállású anya vagy akár egy jól menő vállalkozás tulajdonosa. Elvezet egy útkereszteződéshez, megmutatja a lehetséges utakat, azok következményeit, de aztán otthagy, hogy magad hozd meg a döntést és járd végig a választott ösvényt. Lívia hatalmas mennyiségű tudást és élettapasztalatot ad át, amit képes volt könnyen érthetővé és jól követhető rendszerré formálni. Ha valaki valóban meg akarja változtatni az életét, íme, itt a segítség, hogyan is lehet.”

Szabó Eszter, pszichológus