Vajon milyen mélyen van az önbecsülésed, ha bennragadsz a megcsalt áldozat szerepében?

Írtam a párkapcsolati háromszögek két oldaláról (Vajon milyen mélyen van az önbecsülésed, ha Szerető vagy?   Vajon milyen mélyen van az önbecsülésed, ha Szeretőt tartasz? ), így már csak a harmadik oldal nézőpontjainak a megvilágítása, elgondolkodtatása maradt.

Biztos vagyok benne, hogy minden eset egyedi. Vannak, amikor az otthon lévő megcsalt fél valóban nem tud semmit az egészről, mert semmilyen rés nincs a kapcsolatukban, és igazából harmadik félnek nem is kellene, hogy legyen esélye ebbe az „idillbe” betörni. A Szeretőt tartó kiválóan játssza a kettős életét, nem érezteti otthon, hogy „rés van a pajzson”, így amikor kiderül minden – ha kiderül – valóban villámcsapásként éri a megcsalt felet a felismerés.

Valószínűleg sejted, hogy nem ezekről az emberekről akarok írni. Hanem azokról, ahol otthon kimondva vagy kimondatlanul, de érezhető, hogy valami nem stimmel a négy fal között, sejthető, hogy titkos szerető van a háttérben, mert nem jól játssza a szerepét a megcsaló – vagy éppen, hogy jól. Vagy rosszabb esetben a megcsalt fél konkrétan tudja is, hogy a társának van valakije, de szerelem, a vagyon, a gyerek(ek), a kényelem vagy kitudja, milyen okból, milyen önigazolásokat gyártva struccpolitikát folytat és nem hajlandó szembe nézni a kialakult helyzettel.

Extrém esetekben ezeket szokta még tetézni a családon belüli erőszak is, amit a testi-, lelki-, pénzügyi és szexuális terror jelent – ezt sajnos sokan a mai napig nem tudják. Vagy egy alkoholista, drogos vagy egyéb szenvedéllyel társuló megcsaló, aki még – legrosszabb esetben – terrorizálja is a családot.

A megcsalt „áldozat” pedig marad. Sajnos nem egy ilyen extrém esettel megspékelt „párkapcsolatot” ismerek. Az egyik „legkönnyebb” menekülés a dolgokkal való nem szembe nézésre az alkohol. Illuminált állapotban az etikai, erkölcsi elveit sokkal gyorsabban levetkőzi az ember, majd különböző önigazolásokkal felmenti magát az eset alól és nem kerül kikommunikálásra a párkapcsolatban lévő valós probléma – megoldandó feladat.

Nézzünk néhány kérdést:

Vajon milyen mélyen van az önbecsülésed, ha bennragadsz a megcsalt „áldozat” szerepében?

Vajon milyen előnyöd származik ebből a szerepből?

Vajon milyen felmentéseket adsz magadnak, amiért ott maradsz?

Vajon milyen önigazolásokkal hiteted el magaddal, hogy „jól” döntesz?

Vajon miért könnyebb a „struccpolitikát” választanod?

Vajon mennyire vagy társfüggő, ha megengeded bárkinek is, hogy így bánjon veled?

Vajon mennyire szereted és tiszteled önmagad, ha eltűröd a feléd irányuló méltatlan bánásmódot, viselkedést?

Vajon valóban megéri bennragadni egy ilyen kapcsolatban?

Vajon hány évet akarsz még áldozni az életedből egy ilyen emberre, párkapcsolatra?

Vajon valóban „jó” indok a maradásra a gyerek(ek), a szerelem, a vagyon, stb.?

Vajon valóban nem lennél képes „egyedül” is talpon maradni?

Vajon kinek a sztoriját éled újra, ha nem változtatsz?

Vajon mennyi ideig akarod még a struccpolitikát választani?

Vajon mikor jössz rá, hogy van más választásod?

Vajon mennyi ideig akarod még a gyerek(ek)et, a vagyont, a szerelmet, stb. kifogásként használni a maradásra?

Vajon mennyi ideig akarod még elhitetni magaddal: „de hát ő még mindig jobb, mint a körülöttem lévők, akiket látok”?

Vajon minek kell történnie ahhoz, hogy képes legyél dönteni és kilépni egy ilyen hozzád méltatlan párkapcsolati háromszögből, a megcsalt „áldozati” szerepből?

Vajon mikor fogsz végre felelősséget vállalni az életedért?

Vajon miért érzed azt, hogy nem a Te kezedben van az irányítás?

Vajon miért érzed tehetetlen „áldozatnak” önmagad?

Vajon miért nincs erőd és bátorságod változtatni?

Vajon a fájdalom valóban életed végéig megmarad, ha lezárod életed ezen szakaszát, vagy egy sokkal boldogabb élet vár rád, amit most még elképzelni sem tudsz?

Vajon mikor hitted el, hogy nem lehet elválni?

Vajon mikor hitted el, hogy a válás valami rossz dolog?

Vajon mikor hitted el, hogy a világon a legnagyobb kudarc a válás?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy van más választásod?

Mi lenne, ha szeretnéd és tisztelnéd önmagad?

Mi lenne, ha hajlandó lennél végre szembenézni az előtted álló ösztönző kihívásokkal?

Mi lenne, ha nem folytatnál tovább „struccpolitikát”?

Mi lenne, ha nem tekintenél magadra megcsalt „áldozatként”?

Mi lenne, ha az egész sztorit „csak” egy tanításnak, tapasztalatnak tekintenél?

Mi lenne, ha képes lennél megbocsátani önmagadnak, és a történeted minden szereplőjének?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy jár neked egy boldog párkapcsolat?

Mi lenne, ha a boldogságot választanád a szenvedés helyett?

Mi lenne, ha kihúznád a fejed végre a homokból?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy képes vagy „új” életet kezdeni nélküle is?

Mi lenne, ha elhinnéd lesz annyi erőd, hogy végig csináld?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy a fájdalmon túl egy sokkal boldogabb és szebb jövő vár rád?

Mi lenne, ha feladnád a mártír szereped?

Mi lenne, ha lenne elég bátorságod szembe nézni a „valósággal”?

Mi lenne, ha képes lennél a megfelelő szemszögből tekinteni a veled történő eseményekre?

Mi lenne, ha elhinnéd, vannak olyan esetek, amikor a gyerekeknek sokkal jobb, ha a szülők elválnak?

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy nem leszel attól még rossz ember, ha felállsz egy nem működő kapcsolatból?

Mi lenne, ha végre felelősséget vállalnál az életedért?

Mi lenne, ha nem gyepálnád már végre tovább magad a kudarc érzése miatt?

Mi lenne, ha adnál magadnak elég időt, hogy feldogozd a történeted?

Mi lenne, ha mielőtt új kapcsolatba kezdenél megpróbálnád megérteni, miért is tűrted el annyi ideig a méltatlan bánásmódot?

Sajnos sokan benne ragadnak a megcsalt áldozat mártírszerepében akár hosszú évekig vagy évtizedekig. Önigazolások tömkelegét gyártanak önmaguknak és a külvilág számára, hihető magyarázatot, miért is maradnak egy ilyen hozzájuk nem méltó szituációban. Nem hajlandóak felelősséget vállalni az életükért, és szembe nézni a fájdalmas tényekkel, hogy bizony változtatásokra van szükség.

Mindegy milyen változtatásokra, de nem maradhatnak a dolgok megbeszélés nélkül. Lehet, hogy egy párterápiával is meg lehet oldani, vagy őszinte tisztázó beszélgetésekkel. De egy biztos amíg a múlt “gennyes tüskéit” nem beszélik meg az érintett felek, addig nem lehet “új, tiszta” lapot osztani egy hazugságokkal tűzdelt párkapcsolatnak, mert a szőnyeg alá söpört problémák olyanok, mint a vulkán, amelyik bármikor kitörhet.

Hiszek abban, hogy sok párkapcsolat még menthető lenne, ha mind a két fél úgy döntene, hogy rendbe akarják hozni a kapcsolatukat. De fel kell készülni rá, hogy fájdalmas tényekkel fogják szembesíteni egymást, és ha nincs valódi helyre hozatali döntés a tisztázó beszélgetések előtt, akkor csak még jobban el fog mérgesedni a kapcsolat.

Ez is csak egy érdekes nézőpont…

Tánczos Lívia