Vélemény az A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé című könyvről
„Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy elsők között olvashattam a könyvet!
Számítógépen keresztül olvastam, és ha lett volna a monitoron egy kamera, az azt vette volna fel, hogy ‒ végig széles mosollyal az arcomon ‒ kitartóan bólogatok.
Kiváló írásnak tartom, mert az olvasó úgy érezheti magát közben, mintha bensőséges párbeszédet folytatna az íróval egy jó latte macchiato mellett. Lívia őszinte és közvetlen hangnemével igazán közel tud kerülni az olvasóhoz, amiről én azt gondolom, hogy nem tanítható, hanem egy olyan képesség, amivel csupán kevesen rendelkeznek.
Ugyanakkor a szó legnemesebb értelmében egyszerű, valóban »emberi nyelven« íródott, emiatt mindenki számára könnyen érthető, még azok számára is, akik a kezdő lépéseiket teszik meg önmaguk felé.
Kedvenc részem a Szeresd és tiszteld önmagad! című fejezet, amelyben bárki meglelheti a választ a saját hogyan?-jára. Úgy érzem, hogy nagyon-nagyon sok embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet! Méltó útitársa lesz az olvasónak az önmaga felé vezető úton!”
Szeretettel: Hajdú Kata, önismereti tanácsadó