Napoleon Hill

A bankárok gyakran adnak kölcsön a jellem alapján, de ritkán teszik ezt csupán a jó hírre támaszkodva. Megtanulták ugyanis, hogy lehet valakinek jó a híre, noha az illető egyáltalán nem szolgált rá.

Az okos bankárok megtanulták, hogy jellemes személyek esetében érdemes kockáztatni, mert komolyan veszik a kötelezettségeiket.

Michael Jordan

El tudom fogadni a bukást, de nem tudom elfogadni a beletörődést.

 

Csernus Imre

 A legtöbb ember azzal szorítja sarokba magát, hogy problémái vannak. Holott nem problémáink vannak, hanem lehetőségeink a döntésre.

Abraham-Hicks

Mindig azoknak az érzéseknek megfelelően kapsz többet, amelyek uralkodnak benned. Tehát, ha rendszeresen panaszt érzel, - függetlenül attól, hogy ezt hangosan kimondod, vagy csak érzés szinten van benned- egyre több panaszkodásra okot adó körülményt vonzol be. Ugyanígy érvényes ez minden érzésre: szegénység, nyomor, szerencsétlenség, magány, hiány. És éppígy működik pozitív irányban is: gazdagság, bőség, szerencse, egységérzés, jólét. 

Napoleon Hill

Vagy becsületes vagy, vagy nem. A kettő között nincs kompromisszum.
A csalások, lopások és visszaélések felderítésével foglalkozó szakemberek azt mondják, gyakran csodálkoznak azon, milyen kis összegeket hajlandók emberek lopni. Vannak, akik képesek fillérekért eladni a becsületüket. Akiknél a tisztességtelen magatartás nem egyszeri botlás, azoknál ez már életformává válik. A kis hazugságok és a kis lopások végül a hazudozás és a tolvajlás jellemet megrontó szokásává válnak.

Paulo Coelho

Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől.

Oldalak

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Szia! Szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit tőled kaptam. Amikor leültünk beszélgetni, nem gondoltam, hogy egy ilyen csodás beszélgetés lesz belőle. Annyi erőt, és bátorságot kaptam. Nagyon magam alatt voltam, és a beszélgetésünk által kaptam megerősítést, hogy elinduljak a változás útján, és úgy érzem sikerült. Nagyon várom a könyved, hogy abból is erőt merítsek a továbbiakhoz. A barátaimnak is elmondtam, hogy kinek köszönhetem ezt a változást, és mindenki várja a könyved, hogy elolvassák. Nagyon szépen köszönök, még egyszer mindent, és a továbbiakhoz nagyon sok szerencsét, és sok sikert az életben!

Kelemen Aranka