Találd meg az erőt magadban ahhoz, hogy mindent átalakíts azzá, ami boldoggá tesz. Találd meg az erőt ahhoz, hogy meg merd tenni az első lépést még annak árán is, ha megkockáztatod, hogy kitörd a nyakad. Benne van. Na és akkor mi van? Inkább törjön ki, törjék ketté, fájjon, vele együtt szakadjon szét a szíved, minthogy egy életet úgy élj le, hogy vegetálsz. Lehet pislogni, meg lehet figyelni. Lehet pihenni, de tudni kell, hogy mikor kell felállni, és menni tovább. Lehet élni csukott szemekkel, elzárva egy jobb élet lehetőségét magadtól, egy életre becsapva, átverve a lelked, de egy dolgot jó szem előtt tartani: az erő benned van. A kérdés, hogy mersz-e találkozni vele, és rábízni magad, vagy egyszerűen félelembe burkolva, szürkén éled tovább az életedet abban a tévhitben, hogy az, amit csinálsz, tök jó. Boldog vagy, vagy csak szórakozol? Te tudod, hogy mit engedsz meg magadnak.

Régebben azt hittem, az élet csak úgy lehet tökéletes, ha mindig történik benne valami izgalmas, ha pörög, mint egy végeláthatatlan akciófilm. Ma már érzem, tudom, hogy nem a vihar a fő attrakció, az előtte való csönd pillanatai azok, amiket meg kell tanulni élvezni. Akkor valósulhat ugyanis meg az idilli állapot, amit az emberek egyszerűen csak boldogságnak neveznek. Akkor, ott, a csöndben...

Az a boldogság, amely egy adott okból fakad, a nyomorúság egyik formája csupán, hiszen az adott okot bármely pillanatban elvehetik tőlünk.

 Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat.

Mindenkiben megvan a lehetőség, hogy pozitív hatást gyakoroljon a világra. Az azonban, hogy ez ténylegesen mennyire sikerül, attól függ, hogyan gazdálkodunk a lehetőségeinkkel.

Minden nézőpont valós és a Vonzás Törvénye által igazolt. Tehát mindenkinek igaza van. Ha mindenkinek igaza van, akkor nincs jó vagy rossz, eltűnik az ítélkezés. Ha ezt megértitek nem akartok többé másokat meggyőzni az igazatokról, megszűnik a manipuláció, megszűnnek az elvárások, mert innentől kezdve csak azt fogjátok szem előtt tartani, hogy Ti, egyénenként mit akartok és aztán a szándékotokat rábízzátok az Univerzumra, aki tökéletes rendben megvalósítja azokat. Viszont mindaddig, amíg mások nézőpontját is belekeveritek a sajátotokéba, összezavarodtok, mert nincs két egyforma nézőpont. Amikor bekapcsoljátok a navigációs rendszert az autótokban mindössze két adatra van szükség. Az egyik, hogy hova akartok eljutni, a másik, hogy jelenleg hol vagytok. A többi autós helyzete és úticélja teljesen lényegtelen. Lesznek akikkel együtt utaztok egy darabig és lesznek olyanok akik egyáltalán nem lesznek a tapasztalatok részei. Ezt viszont nem nektek kell megszerveznetek; ezek mind részletkérdések. A Ti feladatotok tehát az, hogy meggyökeresítsetek magatokban egy erőteljes frekvenciát a jólétről, az egészségről, a teljességről és a részletek ezeknek az alaprezgéseknek megfelelően fognak kibontakozni. Addig azonban ez nem történhet meg ameddig nem nézitek a lehető legáltalánosabban, felülről az életeteket és be nem gyakoroltok egy átfogó jó érzést keltő alaprezgést.

Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.

Ha valakit csak a mosolyáról, az optimizmusáról ismersz, az nem azt jelenti, hogy nincsenek megpróbáltatások az életében, hogy nem érik kudarcok vagy csalódások. Nem azt jelenti, hogy szerencsés, hogy neki minden könnyen jön és szebb, kényelmesebb a cipője, mint másoké. Van, aki nem kiáltja világgá a fájdalmát. Van, aki ott sír, ahol senki se látja, s mikor elfogytak a könnyei, megtörli az arcát, nagy levegőt vesz, és kilépve az ajtón magára ölti bizakodó mosolyát. Nem azért, hogy bárkit megtévesszen, hogy szerepeket játsszon, hanem azért, mert rendületlenül hisz abban, hogy ha rámosolyog a világra, az újra és újra visszamosolyog majd rá. És talán azért is, mert szeret olyan ember lenni, akit nem törnek meg és fordítanak ki a csalódások. Szeret olyan ember lenni, aki soha nem adja fel, aki örökké hisz a jóban, a szépben, a varázsban! Aki örökké hisz a csodákban…