Byron Katie

A párkapcsolat célja nem az, hogy boldoggá tegyen hanem, hogy tudatossá.

Bashar

A párkapcsolatok célja, hogy pontos képet és visszajelzést adjanak arról, milyen viszonyban vagy önmagaddal."

Tánczos Lívia

"...Ma már belátom, mindenkinek addig küldik a megoldandó leckéket, amíg meg nem oldják, vagyis nagyon sokszor kellett végignéznem, ahogyan a jó emberek a vesztükbe rohannak, mert a fejlődésükhöz pont azokra a tapasztalatokra van szükségük. Fel kellett fognom, hogy én nem tudok senkit sem megváltoztatni, legfeljebb néhány jól irányzott kérdéssel új nézőpontokat adhatok. Az egyik legfájdalmasabb dolog, amikor végig kell nézned, hogy azok, akiket a legjobban szeretsz, fejjel mennek a falnak, és nem segíthetsz rajtuk, mert nem fogadják el, amit mondasz. Így aztán tudomásul vettem: nem menthetek meg senkit sem addig, amíg Ő maga nem akarja a változást..."

Dr. Bruce Lipton

"Ha vannak olyan életterületeid ahol folyamatos nehézségekkel szembesülsz, ahol döcögősen történnek a dolgok, ahol erőlködsz, vagy bármilyen erőfeszítést is teszel mégsem változik semmi, akkor biztos lehetsz abban, hogy ennek egyetlen oka: a jelenlegi tudatalatti programjaid nem kompatibilisek az elérendő céljaiddal. Régi programokkal új célokat nem lehet elérni. Hasonlóan működik ez mint a számítógépek világában. Szeretnél használni egy új programot, de a számítógép operációs rendszerének jelenlegi verziója nem támogatja azt. Ilyenkor nem magát a számítógépet cseréled le, -mert az úgy tökéletes ahogy van-, hanem az operációs rendszer új verziójára frissítesz. Nagyon hasonló az összefüggés a tudatalattid és a céljaid között is. Nem a céljaid elérhetetlenek, nem is veled van a baj; csupán arról van szó, hogy elavult a tudatalatti operációs rendszered."

Dale Carnegie

Emlékezz arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki vagy, vagy mi van neked; egyedül attól függ, hogy mit gondolsz.

Gary Chapman

"Változtathatunk a jövőnkön, mert nem vagyunk a múltunk rabjai!"

Kós Károly

Megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott: az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépségét, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitni a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra.

Mohácsi Viktória

Egyedül az úton

Most érzed igazán, hogy csak egyedül mész az úton. Hiszen ez az út csak a Tiéd, senki másé. Egyedül Te vagy a felelős érte. Már nem fogják a kezed, magadra maradtál. Nem azért, mert nincs melletted senki, a lelked magányos. Mész, és keresel valamit, amiről talán magad sem tudod, mi az, de érzed, hogy elveszítetted. Szúr, fáj, néha azt érzed, nem bírod tovább. De van Benned egy vágy, ami mindennél erősebb. Vágysz megtalálni valamit, ami a Tiéd. Valamit, amit nagyon régen elveszítettél. Olyannyira régen, hogy már nem is emlékszel rá. De a lelked tudja, Ő még emlékszik. Neked pedig semmi más támaszod és bizonyosságod nincs. 
Mész az úton, néha mosolyogva, néha üvöltve és sírva, fájdalmakkal és félelmekkel telve. De nem tehetsz mást. Sötét van és hideg, minden nyirkos, kellemetlenül érzed magad. De a lelkedben ott pislákol a fény, mely utat mutat Neked. Megvilágítja előtted az ösvényt. Események és emberek jönnek szembe. Megaláznak, Beléd rúgnak, bántanak és kigúnyolnak. A lelked sír, de Te egyre erősebb leszel. Minden lecke után egyre nagyobb a fény a lelkedben. Egyszercsak észreveszed, hogy már az egész utat bevilágítja előtted. Egyre határozottabbak a lépteid, egyre gyorsabbak, már senki és semmi nem bizonytalaníthat el. Már tisztán látsz magad körül mindent. Egyre boldogabb a szíved, mert tudod, hogy jó úton vagy. A saját utadon. És egyszercsak megtörténik a csoda. Eltölt egy mindent átható boldogság. Az út végére értél. Megérkeztél. ÖNMAGADHOZ...

 

 

Csitáry-Hock Tamás

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

Robert Smith

"Az emberek sokszor beteges módon ragaszkodnak az identitásukhoz; ahhoz a személyiséghez akiket önmaguknak gondolnak és összeláncolták velük egész életüket. Tudják, hogy az eddig ismert identitásuk boldogtalanságban, betegségben, stresszben, szegénységben tartja őket, mégsem változtatnak. Miért? A félelem miatt! Tudják, hogy jobb életet érdemelnek, hogy jobb dolgok járnak nekik, de tudat alatt rettegnek ettől, mert ezzel a régi identitásuk léte kerül veszélybe. Mégis ki az aki megkockáztatja a halált? Mert csak, hogy tudd: ha másik emberré akarsz válni, egy kiteljesedettebb identitást akarsz felépíteni, ahhoz a régit el kell engedned. És a legtöbb embernek ez rémisztő. Konkrétan halálfélelem uralkodik el rajtuk. A változás mindig a tudatalatti miatt történik, vagy hiúsul meg. Hiába mondják, hogy meg akarnak változni. A változással szemben ott a haláltól és megsemmisüléstől való félelem. Hiszen ha Te változol, minden megváltozik körülötted mind anyagi, mind fizikai, kapcsolati, testi, szellemi értelemben. Teljesen érthető, hogy az ember szorong, ha változtatni akar - főleg akkor ha ez a változtatás nagy horderejű. Mi a teendő? Vissza kell térned önmagadba, megvizsgálni a hitrendszeredet, miért félelmetes a változtatás. Mi az amit nyersz vele, ha olyan maradsz amilyen most vagy? Mi az amit veszítesz? Mit veszítesz a változáson? Mit nyersz vele? Tegyél fel magadnak kérdéseket, járd körbe alaposan a témát, majd válaszolj rájuk őszintén! Nagyon sokat fog segíteni, mert belelátsz a működési mechanizmusodba."

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A SikerÚtja titkos lépései című könyvről

„Sok gondolat kavarog bennem a könyved elolvasása után (és közben is). Oldalakat írhatnék róla, de a lényeg: Köszönöm. NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy megírtad ezt a könyvet, hogy kitartottál, és nem adtad fel menet közben. Mintha minden általam eddig olvasott jó könyv lényegét összeraktad volna egy sokkal érthetőbb, tömörebb,  lényegre törőbb feldolgozásban. Persze voltak benne újdonságok számomra, de végre nem csak azt mondtad meg, mit csináljak, hanem azt is, hogyan. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb az írásodban. Már olvasás közben éreztem, hogy hatással van rám. Változott a nézőpontom. Azt gondoltam, optimista vagyok, de rájöttem, rengeteg negatív gondolat kavarog bennem. Rengeteget tanultam belőle és persze megerősített mindabban, amihez már eljutottam.”

Tuba-Tegzes Tímea, személyre szabott dísztárgy készítő